// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Amikor azt hinnénk, többet nem lehet szerencsétlenkedni az észak-erdélyi autópálya építése közben, megint kiderül, hogy de

// HIRDETÉS

Az egyik szakasz nagyon nem akar elkészülni, pedig már négy éve építik.

Miközben a közlekedési miniszter olyan egy-másfél hetente mondja el ugyanazt a mantrát, hogy idén mely három autópálya-szakaszt adhatják át a forgalomnak, arról természetesen nem beszél, hogy előbb-utóbb a világ leglassabban épülő autópálya címet elnyerő észak-erdélyi autópályával már megint gond van.

Illetve még mindig.

Most éppen az Aranyosgyéres és Maroskece közötti szakasszal.

Ami nagyon fontos lenne, mivel ez a mintegy 16 kilométeres szakasz hiányzik ahhoz, hogy Kolozsvártól Marosvásárhelyig folyamatosan autópályán lehessen haladni.

Ennek megfelelően a szakasz elkészülte bizonytalanabb nem is lehetne.

A közúti infrastruktúráért felelős állami vállalat (CNAIR) annak ellenére sem akarja kirúgni a kivitelezőt, hogy az csődközeli állapotban van, és nem is dolgozik.

Az ok: román cégről van szó, márpedig a román állam támogatni akarja a romániai vállalkozásokat. Másrészt pedig a cég a bukaresti körgyűrű egyik felüljáróján is dolgozik, és tartanak attól, hogy az esetleges szerződésbontás erre is kihatással lenne.

A jellegzetesen román abszurdon most úgy próbálnak átlendülni, hogy az állam megoldásokat keres arra, hogyan fizesse közvetlenül az alvállalkozókat.

Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy a Kolozs és Maros megyét összekötő szakaszon a kivitelezés jogát elnyerő román Straco cég akkora bajba került, hogy már csődvédelem alatt áll, ennek nyomán nem is dolgozik a sztrádaszakaszon.

És mivel bajban van, az alvállalkozókat sem tudja kifizetni, ami természetesen azzal az eredménnyel járt, hogy azok vagy szintén abbahagyták a munkát, vagy éppen a munka abbahagyására készülnek.

Jelenleg egyetlen, szintén romániai alvállalkozó gépei vannak kint az építőtelepen, és építik a leendő autópálya töltését.

Csakhogy mivel sem pénzt, sem építőanyagot nem kap a Stracotól, amint a készletek elfogynak, ők is bedobják a törölközőt.

Mint kiderült, a fővállalkozó több mint tízmillió lejjel tartozik neki.

Mariana Ioniță, az országos közútkezelő vezérigazgatója szerint már eddig is óriási erőfeszítésbe került a Straco támogatása, ha már román cégről van szó, de a támogatásért cserében elvárnák, hogy időben fizesse ki az alvállalkozóit.

Most, hogy erre nem képes, azt vizsgálják, hogyan tudnák közvetlenül kifizetni az elvégzendő munkák ellenértékét az alvállalkozóknak, hogy haladjon a munka.

És persze közben folyamatosan tárgyalnak a Stracoval, hátha sikerül valamilyen megoldásra jutni. Mert ha nem, akkor megint következhet az új pályázat, és az újabb többéves csúszás.

A szóban forgó szakaszt ugyanis 2016-ban kezdték építeni, és már rég el kellett volna készülnie, de a sajátos romániai körülmények közepette még mindig csak 36 százalékban épült meg.

A szakasz megépítésére egyébként 280 millió lejt szántak, amelynek tetemes részét az Európai Unió biztosítja.

A közútkezelő azt mondja, jövő nyáron szeretnék átadni a szakaszt a forgalomnak.

De a mostaniak alapján az az érzésünk, hogy még az lesz a jobbik eset, ha akkor egyáltalán markológépek és úthengerek járnak majd rajta, nem hogy személyautók.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro