// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Amerikai terroristák szállták meg a Főteret!

// HIRDETÉS

Őrülten akciódús napon ünnepelte a román rendőrség kereken 129. évfordulóját. Az ejtőernyős bemutató terroristatámadássá durvult.

Robbantásszerű hangokra érkeztünk meg reggel a szerkesztőségbe, pedig a román rendőrség ekkor még csak a hangosítást szerelte a kolozsvári Főtéren. Ahol a következő pár óra azzal telt, hogy magához édesgetett több száz tanulót. A csábítás lájtos verziójához tartozott az autókázás, szirénázás és ujjlenyomat-vétel.

De aztán megjelentek a tér fölött a terroristák, akikről akkor még nem sejtettük, hogy hazai ejtőernyős bajnokokként maszkos emberekkel fognak találkozni.

Alig landoltak, rögtön túszul ejtették a fogadásukra érkező hivatalos személyeket. A férfit le is lőtték. Gonoszabbak, mint a földönkívüliek.

Aztán nyugisan megpihentek az elfoglalt buszban, ami véletlenül ott parkolt a Főtér sarkában. Volt idejük, sokat kellett várni rá, hogy kudarcba fulladjanak a meg nem tartott tárgyalások.

A kommandósok megrohamozták, és – úristen! – ki is törték a busz ablakát!

Sün alakzatban biztosították a helyszínt, míg ártalmatlanná tették a terroristákat. Akik folyamatosan azt kiabálták közben, hogy ti genyó kommandósok, fel fogtok robbanni!

Ezért kutyát hoztak kiszimatolni, hol az a fránya bomba. És megtalálták, hihetetlen!

Cselesen nem várták meg, míg felrobban, hanem a tűzszerészek felrobbantották. Akkorát szólt az egész tér, hogy szinte elejtettem a fényképezőgépet.

A demó annyira élethűre sikerült, hogy fellépett a Stockholm-szindróma: a túszok megszerették túszejtőiket.

És annyira happy lett az end, hogy mindenki rácuppant a hős kommandósokra.

Akiknek a kollégái is tisztára aranypofák: levették és ajándékba adták a kiskorúak ujjlenyomatát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro