Amerika védelmet ígér, de azt várja el európai szövetségeseitől, köztük Romániától, hogy növeljék védelmi költségvetésüket.
Chuck Hagel amerikai védelmi miniszter Mircea Dușă román védelmi miniszterrel a haditengerészet Maros nevű parancsnoki hajóján találkozott, Konstancán. majd felkeresték a Fekete-tengeren gyakorlatozó, a konstancai kikötőbe szerdán befutott amerikai Vella Gulf cirkálót.
Az amerikai védelmi miniszter emlékeztetett Barack Obama varsói bejelentésére, miszerint az amerikai elnök egymilliárd dolláros keretet igényel a kongresszustól az Európában állomásozó amerikai katonák számának növelésére, a NATO-hadgyakorlatokra, és az Oroszországgal szomszédos nem NATO-országok – köztük, Ukrajna, Grúzia és Moldova – védelmi képességeinek fejlesztésére. Hagel sajtóértekezletén felidézte: a NATO védelmi minisztereinek tanácskozásán is azt kérte európai partnereitől, hogy fordítsanak több pénzt védelmük korszerűsítésére.
Méltányolta, hogy Románia használt F-16-os harci gépeket vásárol, és többletforrásokat utalt ki védelmi képességei korszerűsítése. Mint mondta: az Egyesült Államok számára fontos segítség, hogy Afganisztánból kivont katonáinak Románia tranzit-támaszpontot biztosít a Konstanca melletti Kogălniceanun. Megerősítette: a terveknek megfelelően haladnak a munkálatok és jövőre hadrendbe állhat a rövid és középtávú rakéták elhárítására alkalmas védelmi rendszer romániai bázisa Deveselun.
Ha nem tart sehová a történelem, nincs nagy közös cél, csak a saját életünk menedzselése marad.
Miért veszélyes manapság, ha az ember vállalja az önálló véleményét?
A mesterséges intelligencia által generált képek és videók elárasztják az internetet. Gyakorlati tippek arra, hogyan szűrjük ki ezeket.
A „legvagányabb romániai magyarnak” tartják a román követői a szatmárnémeti vlogger-kalandort, akinek az offline életére is kíváncsiak voltunk.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
Házkutatás során letartóztatta a belga rendőrség kedden az Európai Unió volt külpolitikai főképviselőjét, Federica Mogherinit. A rendőrség az Európai Külügyi Szolgálatnál és az Európa Kollégiumnál tartott razziát egy csalás elleni nyomozás részeként.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Élesen bírálja Nicuşor Dan román államfőt Cătălin Avramescu filozófus, politológus, aki azt állítja, hogy az elnök olyan háborús veteránt tüntetett ki a román nemzeti ünnep alkalmából, aki a nácik oldalán részt vett többek között az odesszai mészárlásban.
Negyedik éve, hogy egy háromszéki építőipari kisvállalkozás az ünnepek közeledtével egy segítségre szoruló családnak elvégez 3000 lej értékű szakmunkát. Most egy zágoni, egyedülálló háromgyermekes édesanyának nyújtottak segítő kezet.
Autóba tuszkolta és megverte ismerősét egy férfit, mert az nem akart kocsikázni. Hat diáklány bántalmazta osztálytársnőjét egy fiú miatt.

… az államelnök szerint, ha egy miniszter hazudik, az nem olyan gáz, mintha milliókat lopott volna… és Románia lesz az első NATO-tagállam, amelynek HISAR-osztályú járőrhajója van.

30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
30 km/órával mennek a vonatok átlagosan Segesvár és Brassó között, 4 órás menetidővel, ez pedig egyhamar nem fog változni. Meglepő, melyek a legalulértékeltebbnek tartott ételalapanyagok a romániai gasztronómiában.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
A románok elsöprő többsége szereti a hazáját és büszke Romániára. „Ki az a Sara?” – liszttel és egyéb alapélelmiszerekkel dekorálta ki volt párja autóját egy nő.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
… elnököt választ az AUR Gyulafehérváron, lehet tippelni, ki lesz az… és a romák nemzetközi királya beszólt a diplomát hazudó politikusoknak.
...mindhárom nackó vezér megjelenik majd külön-külön a városban, szimpatizánsokkal együtt. Nem sokkal vagyunk előbbre az iratok digitalizációjával Romániában, az EU ezt hármasra értékelte. Továbbra is csupa esőt ígérnek a meteorológusok.

További híreink: máris lemondott az önéletrajzában füllentő védelmi miniszter, az egyik kolozsvári tóban pedig holttestet találtak.

Továbbá: az egyik hírszerző szolgálat vezére gazdag nyugdíjas és állami alkalmazott. És szalad a medve ész nélkül Dicsőszentmárton utcáin.

Kificamította egy tanítónő vállát, megharapta az iskolapszichológust és orrba fejelte az igazgatóhelyettest egy kolozsvári harmadikos diák. Külön titkosszolgálati egység vadászik hamarosan a nagykorrupcióra.

Orosz oligarchák és bűnözők szerezhettek hamis román személyazonosságot, hatalmas vizsgálat folyik. Bukarest mellett megint gázrobbanás történt.