// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Álom kartonkivitelben

// HIRDETÉS

Kartonra rajzolunk, csomagolunk bele, kitámasztjuk vele az asztal lábát. De hogy asztalt, egyáltalán bútort készítsünk belőle – ez minimum szokatlan. De nem lehetetlen.

Frissdiplomás fiatalember nemcsak egy államvizsgányi bútort „hajtogatott”, hanem egész kartonvállalkozást indított. Fiatalok sikeres(nek ígérkező) pályakezdését bemutató interjúsorozatunk első részében Fekete Bálintot kérdeztük.

 

Államvizsga után már rá lehet kérdezni: szentgyörgyiként miért Temesvárt választottad, amikor egyetemre iratkoztál? Ritkábban mennek a Temes-partra a székelyföldiek.

Frissen leérettségizett diákként akkoriban csupán két lehetőség állt előttem a formatervezői továbbtanulás tekintetében: Kolozsvár és Temesvár. E kettő közül jobban vonzott a távoli, ismeretlen, de köztudottan nyugatias szellemű Temesvár. Ha nem csal az emlékezetem, az a bizonytalanság is Temesvár fele csábított, hogy vajon megállok-e a lábamon egy olyan városban, ahol egy ujjamon meg tudom számolni az általam ismert embereket.

A bútorok megálmodója és kivitelezője, Fekete Bálint

Honnan jött az ötlet, hogy kartonból dolgozz? Van ennek valami előzménye? Egyetemi feladat volt? A praktikusságán kívül mi a legnagyobb vonzereje a kartonbútornak?

Egyetemisták számára valamelyest ismert dilemma kísért végig az alapképzés alatt: szükség lenne ilyen meg olyan bútordarabokra, de megéri-e kiadni rá a pénzt, tekintve, hogy néhány év elteltével nem garantált, hogy lesz mit kezdenem velük. A megoldás szikrája egy harmadéves projekt során pattant ki agyam limbikus rendszeréből: tetszőleges origami technikával egy működőképes hullámkarton széket kellett terveznünk és kiviteleznünk.

Formatervezőként nem is kellett több: van egy probléma/szükséglet, és került rá egy megoldás – így lett kartonbútorból államvizsga, majd később vállalkozás. 

Tekintve, hogy a „praktikus” jelző a kartonbútor vonzerejének számos elemét összegzi, kicsit másképpen közelítem meg a választ. Olcsó, könnyű, ám meglepően erős bútorokról van szó, amelyeket percek alatt össze lehet szerelni bármiféle szerszám vagy ragasztó nélkül.

Az esetleges költözésekkor sem okoznak gondot, hiszen összecsomagolva akár kézben is könnyen szállíthatók – majd, ha már végleg nincs rájuk szükség, mehetnek a papírhulladékba, ugyanis teljesen újrahasznosíthatók.

Kávézóasztal zsámolyával az utcán

Mesélj a Karton Networkról kicsit! Van valami egyéb összefüggés a Cartoon Network és a Karton Network között, mint játék a névvel? Milyen bútordarabokat készítettél már el? Tervezed a bővítést? A teljes házat be lehet bútorozni lassan a Bálint-féle bútorokkal?

A kapóra jött szójátékon kívül a névnek semmi köze a rajzfilm-csatornához – legfeljebb az, hogy van néhány gyerekeknek szánt játéképítmény is a termékek közt. Az elsődleges célközönség azonban a fiatalok, az egyetemisták, a városi nomádok, egy folyamatosan bővülő terméksorral: könyvespolc, íróasztal, ágy, kávézóasztal és hozzávaló székek.

A bútorok elsősorban hálószobába, nappaliba, valamint irodába vannak tervezve – ezek azok a környezetek, ahol az anyag vízállósága megfelel az elvárásoknak. A vízállóság azonban tovább növelhető az anyag kezelésével, festésével – idővel ilyen verzióban is kaphatók lesznek a bútorok.

Viszont lássuk be, a kartonnak is megvannak a maga korlátai, így egyelőre még nincs tervben se fürdőkád, se gázkályha.

Egyszerűen nagyszerű ágy, ...

Milyen az igény eddig? Ráharaptak már a bútorokra? Hány emberrel dolgozol jelenleg? Le tudjátok fedni a rendeléseket?

Az érdeklődők és a megrendelések száma folyamatosan nő, ám amíg nem sikerül pontra tenni a tényleges sorozatgyártást, nem lenne hasznos a túlzott reklám, hiszen a végén ott maradok a sok rendeléssel, amiket – szégyenemre – nem tudok teljesíteni.

A Szent György Napok alatt ki lehetett próbálni néhányat az elkészült darabok közül. Kik voltak a „tesztalanyok”? Milyennek tűnt a közönség reakciója? Az általad megálmodott célközönséget fogta meg, vagy erről még túl korai beszélni?

A Szent György napi kiállításom célja elsősorban az volt, hogy kiderüljön, a gyerekeknek készült kartonházikókat és -várakat hogyan fogadják. A gyerkőcök hamar feltalálták magukat, nagy élvezettel vették birtokba őket.

Mindemellett bútorok is ki voltak állítva, hogy amíg az aprónép az építményekben és körülöttük nyüzsög, addig a szülők és bárki, aki arra téved, helyet foglalhasson a kis székeken az asztalok körül, és próbára tegye azokat. Így a felnőttekben is oldódni tudott a fenntartás a kartonnal szemben.

Számomra nagy elégtétel volt, amikor egy testesebb úriember egy órát üldögélt az egyik ilyen hokedlin, amely mindvégig állta a sarat. Az úriember saját bevallása szerint 156 kilós volt.

... ami 930 kilónyi embert is elbír.

Voltak-e nagyon nehéz, „szinte feladom” pillanatok a munkafolyamatban?

„Szinte feladom” pillanat soha nem volt, de rengetegszer próbára tette a kitartásomat a projekt. A termékfejlesztés alatt például szinte az összes elképzelhető szerkezetet és illesztést sikerült megtalálnom, amely teljesen hasznavehetetlennek minősült rövid időn belül. Ugyanez érvényes a gyártás tervezési folyamatára.

De a sok kínlódás, csalódás, mérgelődés, majd újrakezdés megedzette az állhatatosságom, és ez talán fontosabb számomra, mint az egész vállalkozás.  

 

 

Minket lenyűgözött Bálint bútoraival és humorával. Aki e néhány fotó után még mindig nem hisz a karton erejében, nézzen még több összeszerelési videót itt. Vigyázat: fertőző!

 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS