// 2026. május 23., szombat // Dezső

Államfői hivatal: megépülhet a bukaresti mecset

// HIRDETÉS

Bár a nemzetközi kontextus miatt az időpont nem a legalkalmasabb.

A román elnöki hivatal nem ellenzi, hogy felépüljön a Bukarestbe tervezett óriásmecset, csak az időpontot tartja alkalmatlannak a „terrorizmus és bevándorlás" miatt - jelentette csütörtökön az Agerpres hírügynökség az államfőhöz közel álló forrásokra hivatkozva.

Klaus Iohannis múlt heti törökországi hivatalos látogatásán Recep Erdogan török elnök „a két ország közötti párbeszéd és szolidaritás legszebb megnyilvánulásának" nevezte a bukaresti mecset megépítését, Iohannis pedig megerősítette: a terv az építkezési engedélyezésének szakaszába került, ami a főpolgármesteri hivatal hatásköre.

A román kormány tavaly nyáron 49 évre ingyenes a muzulmán felekezet használatába adott egy 11 ezer négyzetméteres telket a román főváros északi részén, a Romexpo kiállítási csarnok közelében, hogy azon a felekezet közhasznú épületeket - egy mecsetet, lelkészi lakást, könyvtárat és szociális központot - építsen. A mecset felépítését a török kormány finanszírozza, amit adományokból egészítenek ki.

Traian Băsescu volt államfő tavaly biztonsági kockázatnak nevezte, hogy Bukarest készül befogadni Európa egyik legnagyobb muzulmán központját, a muzulmánoknak adott telken pedig több ízben rendeztek tiltakozó megmozdulásokat a mecsetépítés ellenzői.

„A múlt heti törökországi államfői találkozón Klaus Iohannis nem tagadhatott meg egy olyan kötelezettség-vállalást, amit Románia az utóbbi időben háromszor is a legmagasabb szinten megerősítettek" - magyarázta az elnöki hivatal egy név nélkül nyilatkozó tisztségviselője a román államfőt a washingtoni nukleáris biztonsági csúcsértekezletre kísérő sajtódelegációnak.

Mint kifejtette: egy bukaresti mecset és isztambuli ortodox templom megépítéséről még Adrian Năstase kormányfő állapodott meg 2004-ben az akkor szintén miniszterelnöki tisztséget betöltő Erdogannal, 2011-ben Băsescu államfőként szintén elvi beleegyezését adta Erdogannak, majd 2015-ben - a térdszalag-műtétre egy török klinikára elvonuló - Victor Ponta miniszterelnök egy kormányhatározattal telket is adott a muzulmánoknak.

A román ortodox egyháznak - amely egy kápolnával is megelégedne Isztambulban - állítólag hat telket is felajánlottak azóta a törökök, de egyiket sem fogadta el.

A Hotnews.ro portál szerint a bukaresti óriásmecsetnek a török muzulmánok szimbolikus jelentőséget tulajdonítanak és befolyásukat akarják vele bizonyítani az „arab világgal való örökös versengésükben". Románia így kényes helyzetbe került, mert Törökország életbevágó partnere Fekete-tenger térségében az orosz expanzióval szemben, de a bukaresti főpolgármesteri tisztségre pályázó legfontosabb jelöltek az ellenséges közhangulatban nem akarják választási esélyeiket kockáztatni és nemet mondtak az óriásmecset felépítésének engedélyezésére.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította
Krónika

Kenőpénz átvétele közben lecsaptak Érbogyoszló polgármesterére, az RMDSZ lemondásra szólította

Közel 29 ezer eurónyi kenőpénz átvétele közben értek tetten kedden egy Bihar megyei RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség nyomozói.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro