// 2026. április 8., szerda // Dénes

Áll a bál Ponta és Johannis között erdőügyben

// HIRDETÉS

Itt a sokat várt első sárdobálás a Cotroceni és a Victoria palota lakója között.

Kezd elmérgesedni Klaus Johannis és Victor Ponta viszonya, amely napról napra jobban hasonlít Traian Băsescu volt államfő és a miniszterelnök konfliktussal teli kapcsolatához. Johannis csütörtökön perrel fenyegette meg a kormányfőt, aki azt állította, hogy a korábban az elnök vezette Nemzeti Liberális Párt (PNL) politikusai több alkalommal bizalmas beszélgetést folytattak az osztrák Holzindustrie Schweighofer képviselőivel az erdészeti törvényről.

Anélkül, hogy megnevezte volna ezeket a politikusokat, Ponta a B1 hírtévének szerdán este úgy nyilatkozott: a fafeldolgozó társasággal megejtett találkozók kimerítik a befolyással üzérkedés fogalmát. A kormányfő sejtetni engedte, hogy az állítólagos lobbitevékenységről a titkosszolgálatoktól szerzett tudomást.

Klaus Johannis csütörtökön meglepetésének adott hangot a miniszterelnök „nagyon súlyos" kijelentései kapcsán. Annál is inkább, mivel ezekkel Ponta azt sugallta: igazak azok a vádak, miszerint az államfő a hazai erdők kifosztásában érdekelt multinacionális társaságok nyomásának engedve küldte vissza a parlamentnek az erdészeti törvényt.

Az államfő elmondta, kivizsgálást folytatott, amelynek nyomán kiderült, hogy az elnöki hivatal munkatársai semmiféle megbeszélést nem folytattak a témában lobbistákkal vagy PNL-es politikusokkal. Ezen túlmenően felkérte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatóját, indítson ellenőrzést a miniszterelnök által elmondottak valóságtartalmának kiderítésére.

Az elnök egyébként most először indokolta meg az erdőtörvénnyel szembeni aggályait. Elmondta, éppenséggel a Versenytanács jelentésére alapozva emelt kifogást ama cikkelyek ellen, amelyek megakadályoznák, hogy egy cégcsoport monopolhelyzetet alakíthasson ki a favásárlás során.

Ha kíváncsi arra, hogy mit mond a témában a Schweighofer, kattintson az alábbi linkre.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát
Főtér

Ha már a különnyugdíjukat megnyirbálták, a bírák és ügyészek kibuliztak fejenként 60 ezer euró potyát

A kormány ugyanis, ha nem tudta volna, kétmilliárd lejnyi bérhátralékkal tartozik nekik, amit ők maguk pereltek össze maguknak. És akkor a lehetséges kamatokat még nem is vettük számításba…

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot
Krónika

Trump elutasította a meghívást, kihagyja a bukaresti B9-csúcsot

Donald Trump, az Egyesült Államok elnöke elutasította a meghívást, hogy májusban Romániába látogasson a NATO-csúcstalálkozóra – írja a Mediafax hírügynökség.

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?
Főtér

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön
Székelyhon

Utcai politizálásból pofozkodás Sepsiszentgyörgyön

Locsolásból hazatartva az utcán adott hangot politikai nézeteinek egy sepsiszentgyörgyi fiatal, akit a Sepsi OSK vezetőségi tagjai bántalmazhattak.

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről
Krónika

„Ha valami változik, majd szólok”. Kelemen Hunor a Fidesz támogatásáról, az országgyűlési választások tétjéről

Kelemen Hunor szerint az anyaországban 2010 óta megvalósult nemzetpolitikai paradigmaváltásra vezethető vissza, hogy az RMDSZ az idei országgyűlési választáson is a Fidesz-KDNP pártszövetséget támogatja.

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán
Székelyhon

Ennyivel lett olcsóbb a gázolaj a jövedéki adó csökkentése nyomán

Kedd éjféltől 36 banival lett olcsóbb a gázolaj a kormány által múlt pénteken elfogadott jövedékiadó-csökkentés következtében. A standard gázolaj literenkénti ára – töltőállomástól függően – 9,93 és 10,38 lej között alakul Székelyföldön.

// még több főtér.ro