// 2026. május 23., szombat // Dezső

Alkotmányos a 102 illeték eltörlése

// HIRDETÉS

Na, de honnan szerez így pénzt Liviu Dragnea a beígért bér- és nyugdíjemelésekre?

Alkotmányosnak találta pénteken az alkotmánybíróság azt a jogszabályt, amelyben egyszerre 102 illetéket törölt el még októberben, a választási kampány előtt a parlament. Valer Dorneanu, a taláros testület elnöke elmondta, az ítéletet többségi szavazással hozták meg.

A Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke által benyújtott javaslat érelmében eltörölték a televízió- és rádióilletéket, emellett konzuli illetékeket, valamint az útlevél kiváltásánál egyes esetekben alkalmazott extra illetéket is kiiktatták.

A jogszabályt Klaus Iohannis államfő támadta meg az alkotmánybíróságon, egyrészt arra hivatkozva, hogy a költségvetést érintő kérdésekben a parlamentnek konzultálnia kellett volna a kormánnyal, másrészt azért, mert nem jelölték meg, milyen forrásokból finanszírozzák a költségvetésben a törvény hatályba lépése nyomán keletkező hiányt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség
Székelyhon

Csúszópénz elfogadásakor ért tetten egy RMDSZ-es polgármestert az Európai Ügyészség

Hatósági felügyelet alá került a Bihar megyei Érbogyoszló RMDSZ-es polgármestere, miután csúszópénz elfogadásán érte tetten az Európai Ügyészség (EPPO).

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

// még több főtér.ro