A Bánság metropolitája petíciót indított útjára.
Petícióval, polgári kezdeményezés útján érnék el, hogy az alkotmányban rögzítsék: a családot egy férfi és egy nő alkotja. A kezdeményezést a Romániában nem hivatalosan ugyan, de államegyházként kezelt ortodox egyház egyik vezető főpapja, Ioan Selejan, a Bánság ortodox metropolitája jelentette be Temesváron a karácsonyi liturgiát követően. A főpap közölte: azért akar ilyen alkotmánymódosítást, mert egyre több európai országban ismerik el hivatalosan, hogy azonos nemű párok is alapíthassanak családot.
„Olyan polgári kezdeményezésről van szó, amelyet a keresztény családot szerető testvéreink be kívánnak mutatni mindazoknak, akik ezt a népet vezetik, a cél pedig az, hogy az alkotmányba beleírják: a keresztény család alapját a Szentírásban található család-meghatározás jelenti – a családot az Isten elrendelése szerint a férfi és a nő alkotja. Ezért fiatal diákok kérik majd arra önöket, hogy aláírják a petíciót, és bizalommal kérem, hogy írják alá, mivel, ha nem tévedek, nem tudom, hogy múlt héten, de talán Görögországot is térdre kényszerítették ebből a szempontból. Mi sokkal hívőbb nemzet vagyunk, és ezért kérjük az Istent, hogy óvja meg a nemzetünk szent oltára előtt megáldott családot” – fogalmazott Ioan Selejan, ismét kihangsúlyozva, hogy a szülők csakis férfiak és nők lehetnek.
Az elmúlt héten az egyébként szintén ortodox többségű Görögországban olyan törvényt fogadtak el, amely lehetővé teszi, hogy az azonos nemű párok polgári eljárás keretében hivatalosítsák a kapcsolatukat. A jogszabály ellen a helyi ortodox egyház hevesen tiltakozott.
Az utóbbi években több európai ország, így Nagy-Britannia, Spanyolország és Ciprus is lehetővé tette az azonos neműek kapcsolatának hivatalossá tételét, a kérdés ugyanakkor az Európai Unió töb országában is továbbra is ellentéteket szül.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.
Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul szobor melletti robbantás után mentették fel.
Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.

Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.

… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.

… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.

Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.

További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
További híreink: az energetikai miniszter beismerte, hogy indokolatlanul sokat költünk elektromos áramra, a tél pedig most lesz igazán elemében.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Hiába mérséklődött az infláció, tovább emelkednek az árak. Online kihívás miatt gyújtott fel egy autót egy 15 éves brassói tinédzser.
Durva különbségek: harmincötször nagyobbak a nyugdíjak az igazságszolgáltatásban, mint a mezőgazdaságban. A rendőrök pedig egy nap alatt több mint 600 jogosítványt vontak be.

… két szatmári község bemutat a totojázó kormánynak és belevág az adminisztratív reformba… és a román belügy meg a hadsereg olyan vicces a szerelmesek napján, hogy az ember elbőgi magát.

A kormányfő számolt a technikai recesszióval, Sorin Grindeanu szerint szégyen, hogy ide jutottunk. Idén átlépi a 100 ezret a forgalomba helyezett elektromos és hibrid autók száma Romániában.