// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Alig készült el, máris bontják a dél-erdélyi autópályaszakaszt

// HIRDETÉS

És nem és nem és nem akar elkészülni! Románia az EU-s finanszírozást is elveszítheti emiatt.

A România Liberă napilap által megszerzett szakértői jelentés szerint teljesen el kell bontani és újra kell építeni a dél-erdélyi autópályának egy tavaly novemberben átadott szakaszát.

A jelentést a román autópálya-társaság (CNADNR) szakértői készítették, miután szeptember elején lezárták a Nagyszeben-Szászváros autópálya egy 12 kilométeres szakaszát, és a forgalmat a pályával párhuzamos országútra terelték. A szakértők megállapították, hogy 8-10 méteres mélységben víz szivárog be az autópálya alá, és ez okozza a felszínen megjelenő repedéseket. A lap birtokába jutott jelentés szerint 

a problémák nem felszíniek, hanem strukturálisak, 

ezért a szakértők a pálya 60-as kilométerénél a burkolat és az alapozás teljes elbontását, és a vízelvezetés utáni újraépítését javasolták.

Egy korábbi szakértői jelentés alapján az autópálya-társaság egyértelműen a kivitelezőt tette felelőssé a kialakult helyzetért. Ebben a jelentésben azt állapították meg, hogy az olasz Impregilo Salini társaság nem a kivitelezési technológiának megfelelően járt el, és nem megfelelő minőségű anyagokat használt. Az olasz kivitelező viszont burkoltan azt sugallja,  

a helyzetért Victor Ponta kormányfő elnöki ambíciói tehetők felelőssé:  

a pályaszakaszt ugyanis az autópálya-társaság kérésére és felelősségére nyitották meg tavaly novemberben, két nappal a – Ponta által elvesztett – elnökválasztás előtt. A pályanyitáson Victor Ponta miniszterelnök és Ioan Rus akkori szállítási miniszter is részt vett. Az autópályaszakasz hivatalos átvétele azóta sem történt meg.

A România Liberă megemlítette, hogy a vitás ügyekre szakosodott szakértői bizottság – amelyet döntőbírának ismertek el a szerződésben – jogosnak tartotta a kivitelező igényét a kivitelezési díj 20 százalékig terjedő kiegészítésére. A lap szerint fennáll annak a kockázata is, hogy 

Románia elveszítheti az autópálya-építés EU-s finanszírozását, 

ha 2015 végéig nem veszi át az immár hibátlanul megépített autópályaszakaszt.

Az autópálya-társaság szeptember elején azt közölte, hogy kedvező időjárási viszonyok esetén másfél hónapig tartanak a javítási munkálatok az érintett szakaszon.

Ki állja a több tíz- vagy épp százezer eurónyi költséget, amelyet a következő években a végtelenné nyúló munkálatokra fognak elkölteni? – teszi fel a kérdést a bukaresti lap.

Fotó: alba24.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro