// 2026. október 12., hétfő // Miksa

Aláírásokért kampányolt a Jobbik Kolozsváron

// HIRDETÉS

A kelet-európai bérek az EU-s csatlakozás óta nem közeledtek a nyugati bérekhez, ezen szeretnének változtatni európai polgári kezdeményezéssel.

Romániában is elkezdődött a béruniós európai polgári kezdeményezés támogató aláírásainak a gyűjtése – jelentette be kolozsvári sajtótájékoztatóján Gyöngyösi Márton és Dragoș Tîrnoveanu, a kezdeményező bizottság magyarországi és romániai tagja.

A Jobbik országgyűlési képviselője elmondta: román kollégájával öt állomást érintő erdélyi kampánykörútra indul, amelyen ismertetik a kezdeményezést, szakszervezeti vezetőkkel és más érdeklődőkkel tárgyalnak. Gyöngyösi elmondta: mind Magyarország, mind Románia lakói több mint tíz éve várják, hogy a bérek és az életszínvonal felzárkózzon a nyugat-európai szinthez, de mindkét országban keveset tettek a kormányok e cél eléréséért.

Az elvet emelnék ki, nem a fizetéseket

„Nem szeretnénk jogokat és kompetenciákat átadni Brüsszelnek. Nem mondjuk, hogy a bérek felzárkóztatása egyik napról a másikra megvalósítható. De azt igenis állítjuk, hogy az egyenlő munkáért egyenlő bért elvet mint célt meg kell fogalmazni” – jelentette ki a képviselő.

A politikus azt is célként fogalmazta meg, hogy a kelet-közép-európai polgároknak ne kelljen a szülőföldjüket elhagyniuk azért, hogy méltó bérezést kapjanak. Úgy látta, elérkezett az idő, hogy magyarok és románok összefogjanak azért, hogy a fiataljaik a saját szülőföldön tudjanak boldogulni.

Kelet-Európában gyűjtenek, de Nyugaton is van érdeklődés

Dragoș Tîrnoveanu úgy vélte: a kezdeményezés a volt kommunista országokban a tervgazdálkodás káros örökségét próbálja felszámolni, és nemcsak gazdasági, hanem társadalmi problémát akar orvosolni. Utóbbi magyarázataként a kelet-európai munkaképes lakosság tömeges elvándorlásának a társadalmi vonatkozásait említette. Hozzátette, elsősorban a keleti blokk országaiból szeretnének támogatókat gyűjteni a kezdeményezéshez. Az MTI kérdésére elmondta: Romániában első körben az érvényességhez szükséges 24 ezer aláírást szeretnék összegyűjteni. 

Gyöngyösi Márton szerint a kezdeményezést a nyugat-európai jóléti államokban is érdeklődés övezi. A kelet-európai olcsó munkaerő ugyanis lefelé szorítja az ottani béreket, és ez ott is elégedetlenséget vált ki. 

Az MTI kérdésére, hogy az EU milyen szabályozással befolyásolhatná a kelet-európai bérek szintjét, Gyöngyösi Márton elmondta, a kohéziós politika újragondolására van szükség. 

„Itt az ideje rákérdezni: javították-e a kohéziós források a versenyképességünket? Meg kell nézni, hogy a kohéziós alapoknak nem lenne-e jobb helye a kutatásfejlesztésben, az oktatásban” – fogalmazott a politikus. 

Hozzátette, hogy az államok szintjén is fel kell számolni azt a gazdaságpolitikát, amely az olcsó munkaerőre épít, és fel kell számolni a korrupciót, amely a kohéziós alapok jelentős hányadát emészti fel, és rombolja a gazdaságot.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába
Főtér

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára
Krónika

Trump újabb váratlan húzással lepte meg a világot: Putyintól kért olajtermékeket Amerika és a világpiac számára

Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről
Székelyhon

Kiderült, mit állapított meg a rendőrség a csíkverebesi vonatbalesetről

Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.

// még több főtér.ro