// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Akkora tűz volt Szászrégenben, hogy más megyékből is tűzoltókat kellett hívni segítségül (FRISSÍTVE)

// HIRDETÉS

Így is hét órába telt megfékezni a lángokat. A jó hír az, hogy a baj sokkal kisebb annál, mint amiről a beszámolók szóltak.

FRISSÍTÉS:

Az eredeti hírekkel ellentétben szerencsére sokkal jobb a helyzet, mint amilyennek elsőre látszott: a Dalin bútorgyár közleményben jelezte, hogy a tűzben két gyártócsarnok égett le, ezek a termelési helyiségek tíz százalékát teszik ki, két hónap alatt újjáépítik. Addig az alkalmazottak a többi, épen maradt csarnokokban folytatják a munkát, s a tervek szerint a megrendelések 95 százalékának még így is eleget fognak tenni. A tűzoltók vizsgálata még nem fejeződött be, de nagyon úgy néz ki, hogy a tüzet rövidzárlat okozta. A vállalatnak egyébként három másik gyár is felajánlotta, hogy támogatást nyújt, míg sikerül helyreállítani a károkat. Szerencsére senki nem sérült meg a szerencsétlenségben.

Nem lehet tudni mi okozta a tüzet a szászrégeni Dalin bútorgyárban, de olyan hatalmas pusztítást végzett, hogy a gyár háromszáz alkalmazottja gyakorlatilag munkahely nélkül maradt: az 1500 négyzetméteren épült három gyártócsarnok 100%-ban megsemmisült, az összes munkagép és a teljes gyártósor is odaveszett.

Este fél tíz után riasztották a Maros megyei tűzoltókat, akik számára a helyszínen világossá vált, hogy a tűz nagysága miatt szükség van más tűzoltóegységek bevonására is. A Maros megyei katasztrófavédelem erőihez önkéntes és privát alakulatok, valamint a Hargita és a Beszterce-Naszód megyei katasztrófavédelem néhány csapata is csatlakozott. Tizenkét tűzoltókocsit vetettek be, és több mint hatvan tűzoltó dolgozott a lángok megfékezésén, de a művelet így is több mint hét órán át tartott.

A teljesen megsemmisült három gyártócsarnokon kívül két épületben keletkezett kár, szerencsére senki nem sem sérült meg. Vizsgálóbizottság fogja kideríteni, hogy mitől keletkezett a tűz.

2017-ben is volt egy hasonló tűzeset a bútorgyárban, akkor a festésekkel foglalkozó részleg gyulladt ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro