Az oltóközpont alkalmazottai komplex bűnbandát alkottak, és kifinomult módszereik voltak az oltás mímeléséhez. Több mint nyolcvan kuncsaftot azonosított be a rendőrség.
Egy orvosból és több tíz asszisztensből álló komplex bűnhálózat bukott le Prahova megyében, akik rendkívül szervezett módon, jókora összegekért állították ki a hamis oltásigazolásokat Sinaián, Buşteniben és Valea Călugăreascán. A rendőrség szerint legalább nyolcvan személy jutott jogtalanul védettségi igazoláshoz.
A bűnhálózatot néhány hét alatt építették ki a gyanúsítottak, kifinomult módszerekkel hálózva be az ügyfeleket. Külön díjszabást határoztak meg annak alapján, hogy miként játszották el az oltás aktusát, de a szimpátia is sokat nyomot latban. Aki rokonszenves volt, annak kedvezményt biztosítottak.
A nyári vakációzás ideje alatt ment a szekér a legjobban, különösen a külföldről hazaérkező román vendégmunkások részéről volt töretlen az érdeklődés. A fiktív oltásért cserébe 300 és 1000 lej közötti összegeket kértek, annak függvényében, hogy milyen átverési módszert választottak az ügyfelek. Többe került, ha az érdeklődő meg sem jelent az oltóközpontban, mivel nagyobb volt a lebukás kockázata. Lehetőség volt arra, hogy az alanynak sóoldatot adjanak be, ebben az esetben a vakcinát kiöntötték a lefolyóba. A harmadik módszer során csak mímelték az oltást.
A rendőrség csütörtökön több Prahova megyei oltóközpontban és a csalással gyanúsított családorvos magánrendelőjében is házkutatást tartott. Összesen 35 személyt hallgattak ki.
A nyomozás még a kezdeti szakaszban van, nem kizárt, hogy a jelenlegi gyanúsítottak hamarosan még köre bővülni fog.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.