// 2026. november 7., szombat // Rezso

Ajándék kormányrendelet a váradi polgármesternek, jöhet a harmadik népszavazás

// HIRDETÉS

Ha a váradiak nem akarnak egyesülést Váradszentmártonnal, a polgármester akkor is megpróbálja azt kitrükközni.

A jelek szerint akadálytalanul megszervezheti a nagyváradi önkormányzat harmadszor is a népszavazást a város és a település melletti Váradszentmárton összeolvadásáról, miután a kormány szerdai ülésén gyakorlatilag az egyesülést évek óta szorgalmazó váradi polgármesternek, Ilie Bolojannak címzett határozatot fogadott el a témában.

Tavaly kétszer sem sikerült a referendum érvényességéhez szükséges számú váradi polgárt elcsalogatni az urnákhoz, de az elöljáró nagyon ki szeretné erőszakolni, hogy a Szent László téri városháza alárendeltségébe tartozzon a Félixfürdőt és Püspökfördőt is magába foglaló üdülőközség. Ezért aztán a június ötödikei önkormányzati választások napjára ismét kitűzte a népszavazást, abban a reményben, hogy ha már a polgárok elmennek választani, akkor népszavaznak is egyet. (A magyar közösség már csak azért sem szeretné az egyesülést, mert azáltal a magyarok aránya a jelenlegi valamivel kevesebb, mint 25 százalékról 23 százalék közelébe esne).

A Központi Választási Iroda azonban jelezte: országos választással egy időben csakis országos témában lehet népszavazást tartani, helyiekben nem. Az Állandó Választási Hatóság ugyan megengedőbb volt, de csak némileg: ők engedélyezték volna a két voksolás egy időben való megtartását, de csak akkor, ha teljesen külön infrastruktúrát használnak, vagyis külön szavazóköröket kellett volna berendezni, és külön személyzetet kellett volna alkalmazni.

A mostani kormányrendelet, amelynek címében akár azt is írhatná, hogy „Ilie Bolojannak szeretettel”, most átvágja ezt a gordiuszi csomót: megtartható egy időben, azonos infrastruktúrával mind a két referendum.

Dan Suciu kormányszóvivő a meglehetősen egyértelműen a váradi elöljáró lobbija nyomán elfogadott rendelet kapcsán elmondta: azt szerinte igazából a részvételi demokrácia serkentésének céljával fogadták el, azért, hogy növeljék a választási részvételt, és csökkentsék a voksolás költségeit.

Emellett megjegyezte, hogy a nagyváradi mellett Botoşani és Konstanca megyében is hasonló témájú népszavazásokat szeretnének tartani.

A Váradszentmárton és Nagyvárad egyesüléséről szóló népszavazás kapcsán azonban furcsa információval szolgált: szerinte az arról szól, hogy „Várad egyik alvóvárosa részévé váljon a metropolisövezetnek.” Ami csak azért furcsa, mert Szentmárton régóta a metropolisövezet tagja, a mostani referendum a konkrét egyesülésről szól. Kérdés, ő emlékezett rosszul, vagy tényleg ezeket az információkat kapta a jóindulatú váradi városvezetőktől.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro