// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Ahhoz képest, hogy halottként tartják számon, él és virul a hivatali visszaéléssel megvádolt polgármester

// HIRDETÉS

De legalább a bűnügyi eljárást megúszta.

Ismét kiváló demonstrációt kaptunk arról, milyen csodálatos szakértelemmel és precizitással működik Romániában az igazságügyi rendszer: egy hivatali visszaéléssel megvádolt polgármester megúszta a bűnügyi felelősségre vonást, mivel az ügyészség úgy tudja, hogy meghalt.

Ehhez képest köszöni szépen, él és virul, és továbbra is szorgosan vezeti a települést.

Az eset a festői Északkelet-Romániában történt, a Botoșani megyei Cristeşti-en, ahol egy korábban elbocsátott volt önkormányzati alkalmazott hivatali hanyagság, különböző visszaélések és okirat-hamisítás miatt feljelentést tett Lucian Borfotină polgármester és a község jegyzője ellen.

Miután az elmúlt két évben több polgári peres és bűnvádi feljelentést tett, de semmilyen előrelépés nem történt, a volt alkalmazott panaszt tett az eljárást folytató igazságügyi szervek ellen, a bíróság pedig igazat adott neki, mivel az ügyészek semmi egyebet nem tettek azon kívül, hogy kihallgatták az elöljárót és a jegyzőt.

A bíró emiatt további információt kért az ügyészségtől az ügyről, amire meglepő választ kapott.

Az ügyészség ugyanis a főügyész aláírásával ellátott válaszában azt közölte: az eljárást szeptember 30-án lezárták, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személy ugyanis elhunyt.

Ami valóban nyomós ok lenne egy eljárás lezárására, ha az érintett valóban elhunyt.

Csak hát ebben az esetben nem ez történt.

Vagy ha mégis, akkor megvan a világ első olyan települése, ahol egy zombi a polgármester.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro