// 2025. október 26., vasárnap // Dömötör

Áder: mindent lerombolunk, amit 1990 óta felépítettünk

// HIRDETÉS

Magyarország újraválasztott elnöke ünnepélyes eskütétele alkalmából mindenkinek beszólt.

Drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását Áder János köztársasági elnök, ezért az 1867-es kiegyezést ajánlotta követendő történelmi példaként az újraválasztását követő ünnepélyes eskütétele alkalmából elmondott beszédében hétfőn az Országgyűlésben.

Áder János elmondta, az elmúlt években elnöki munkája központi kérdésévé a magyar érdekek és értékek képviseletét, a teljesítmény megbecsülését, a normativitást és a jövő nemzedékek iránt viselt felelősséget tette. Eredetileg az elmúlt öt évről akart szólni, de az elmúlt hónapok politikai közbeszédét figyelve úgy gondolta, inkább a következő egy évről beszél.

Meggyőződése ugyanis – fogalmazott a politikai közbeszédről –, hogy „ha így megy tovább, mindent lerombolunk abból, amit 1990 óta közösen felépítettünk. Mindent megkérdőjelezünk.

Minden – akárcsak hallgatólagos – megállapodást semmibe veszünk. Minden határt átlépünk.”

Hozzátette, ha van szándék arra, hogy ne így legyen, az 1867-es kiegyezés olyan történelmi példa, „amiből erőt meríthetünk a cselekvéshez”. Bár Kossuth, Széchenyi, Deák véleménye eltért bizonyos kérdésekben, az nem vitatható, hogy mindig a „haza üdve” lebegett a szemük előtt, és érveiket a másik iránti tisztelet hangján ütköztették.

A köztársasági elnök - mint mondta - a közbeszéd színvonalának romlásáért nem akarja „porciózni” a felelősséget, „de a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké a nagyobb”. Nem érdemes azonban „méricskélni”, ki kezdte előbb, „közös a felelősségünk a közbeszéd jelen állapotáért”. Jelezte ugyanakkor: a parlamenti választásig hátralévő egy évben a választópolgárok többsége biztosan nem akar „egy kitörésre készülő vulkán tetején” élni. Hogy példát adjon, az államfő beszédében megkövette mindazokat, akiket elnöksége alatt egy rossz mondattal, indulatos megjegyzéssel vagy durva szóhasználattal megbántott, megsértett.

Áder János egyetértést javasolt abban a három kérdésben, hogy

mindannyian Európa polgárai vagyunk, mindannyian a magyar nemzethez tartozunk, és mindannyian tisztességes, becsületes, nyugodt életre vágyunk.

Az európaisággal kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy 1990-ben pártállástól független egyetértés volt az Európai Unióhoz csatlakozás szándékában. Ahhoz pedig, hogy e konszenzus a brüsszeli intézményekkel való napi vitákon felülemelkedve megmaradjon, Deák Ferenc 1867-es gondolatait – amikor a Habsburg Birodalom és a magyar nemzet érdekeinek összehangolása volt a feladat – ajánlotta a képviselők figyelmébe. Deák akkor kiállt a Habsburg Birodalom mellett úgy, hogy Magyarország alkotmányos jogaiból ne vegyenek el többet, mint amennyi a birodalom szilárd fennállásának biztosításához feltétlenül szükséges. Áder János azt javasolta, cseréljék ki a szövegben a Habsburg Birodalmat az EU-ra.

A magyar nemzethez tartozásról szólva az elnök azt sürgette, hogy adják vissza a nemzeti ünnepek méltóságát, és „ne abban versenyezzünk, ki hogyan tudja a másik rendezvényét megzavarni”. Emellett szolidaritást kért, egyetértést abban, hogy ugyanaz a figyelem jár annak, akit hitéért vagy nemzeti kisebbséghez tartozása miatt üldöznek, mint akit származása miatt. A határokon túl élő magyarokért viselt felelősség ne csak alkotmányos rendelkezés maradjon, hanem ciklusokon átnyúló közös programmá váljon – szorgalmazta.

A tisztességes, becsületes, nyugodt élettel kapcsolatban azt nyomatékosította, hogy a család szent, a gyermek sérthetetlen, ezért

óva intett attól, hogy a közszereplők családtagjai, különösen a gyermekek a politikai diskurzus részei legyenek,

mert „az ő életük az ő magánügyük”, nem tartozik a politikusokra, hogy közülük kinek milyen a nemi identitása, vallási meggyőződése, politikai eszmélése.

Javasolta: legyen közös erőforrás a reformkor, március idusa, 1867, 1956. És amikor érveinket összemérjük, mindig ugyanaz a négy szó legyen a szemünk előtt: „A haza minden előtt” – zárta beszédét Áder János.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit jelent erdélyi magyarnak lenni?

Fall Sándor

Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Két maroknyi aranyékszer hevert mellettem, fogalmam sem volt, mitévő legyek”

Sólyom István

A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.

Hét kisgyerek halt meg egy kórházban… mégis hogy lehetséges ez?

Szántai János

A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix
Főtér

Helikopterrel vitte a kenőpénzt az ismert üzletember – pénteki hírmix

Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc
Krónika

Búcsút inthet Romániának az egyik legnagyobb kiskereskedelmi üzletlánc

A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix
Főtér

Megemelte saját fizetését a rekordadósságot felhalmozó község polgármestere – hírmix

Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye
Székelyhon

Megvan a szépvízi víztározónál holtan talált fiatalok boncolásának eredménye

Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Krónika

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Mentőhelikoptert hívtak a tragikus balesethez Vaslábra
Székelyhon

Mentőhelikoptert hívtak a tragikus balesethez Vaslábra

Életét vesztette az egyik áldozat vasárnap délelőtt a Gyergyószentmiklós melletti Vaslábon történt közúti balesetben.

// még több főtér.ro
Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek
2025. október 19., vasárnap

Gázrobbanások és gázlopások – vasárnapi hírek

Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.