// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Abcúg, mérgező aranykitermelés: tüntetés volt Verespatakon

// HIRDETÉS

Néhány százan tüntettek vasárnap Tőkés László és az EMNT, illetve az EMNP szervezésében Verespatakon a tervezett ciános aranykitermelés ellen. A tüntetők szerint a bányanyitás merénylet az erdélyiek ellen.

Színvallásra szólította fel az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a román pártokat a Verespatakra tervezet ciántechnológiás aranybánya ügyében.

A két alakulat szimpatizánsai Verespatakon tartottak tiltakozó megmozdulást a ciántechnológiás bányászat ellen. Közös nyilatkozatukban kijelentették, „a bányanyitás merénylet Erdély és az erdélyiek ellen". Úgy értékelték, a verespataki bányaberuházás „Románia eddigi történetének a legnagyobb léptékű korrupciós ügye".
Felkérték ugyanakkor a választások után megalakuló Európai Bizottság elnökét és környezetvédelmi biztosát, hogy tartsák tiszteletben az Európai Parlament (EP) éppen négy évvel ezelőtt hozott határozatát, amelyben Áder János és Tőkés László kezdeményezésére a testület a cianidos bányászat betiltását határozta el.
A település unitárius templomában tartott tiltakozó megmozduláson Tőkés László EMNT-elnök elégedetlenségének adott hangot amiatt, hogy az Európai Bizottság nem alkotott jogszabályt az cianidok használatát tiltó EP-határozat alapján. Hozzátette, a bizottságnak az akácok és a disznóvágás helyett a környezetvédelemmel és a kisebbségi ügyekkel kellene foglalkoznia. "A fontos dolgokba nem avatkozik be, a jelentékteleneket pedig túlszabályozza" - bírálta a bizottságot az európai parlamenti képviselő.
Tőkés László azt is megemlítette: „meglett az eredménye annak", hogy a román külügyi tárca a belügyekbe való beavatkozás gyanúját vetette fel a rendezvénnyel kapcsolatban. Azt az értesülését is elmondta, hogy Korodi Attila romániai környezetvédelmi miniszter beszélte le Illés Zoltán magyar környezetvédelmi államtitkárt a rendezvényen való részvételről.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke felszólalásában egy kisebbfajta csodának nevezte, hogy a közösségi összefogás mindeddig megakadályozta a verespataki bányanyitást. A pártelnök szerint a csoda azt igazolja, hogy létezik közösségi erő, létezik közösségi szolidaritás. „A közösség ebben az ügyben fedezte fel a maga erejét" - állapította meg a pártelnök. Ezt azért tartotta fontosnak mert az erdélyi magyarság autonómiaharcának a sikere is a közösség erejében rejlik.
„Ha elbukik Verespatak, sokan a reményüket vesztik" - jelentette ki az elnök.
A verespataki tiltakozó megmozdulásra Erdély egész területéről mintegy 200 EMNT és EMNP szimpatizáns érkezett. A csendőrség nagy erőkkel vonult a településre attól tartva, hogy a bányaprojekt támogatói ellendemonstrációt szerveznek. Ellenakcióra és rendbontásra azonban nem került sor. A Főtér helyszíni információi szerint több autóbusznyi aranybánya-ellenes tiltakozó érkezett Erdély és a Partium minden pontjáról, Nagyváradtól és Szalontától a Székelyföldig, a megmozdulás pedig a körülményekhez képest jó hangulatban zajlott.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro