Nem csak a támogatást, az együttérzés – legalább látszólagos – megnyilvánulását is hiányolják a kormánytagokból a rendezvényipar háttérmunkásai. Egy nyílt levélben alaposan kiosztják őket.
Másfél év alatt semmilyen kormánytámogatást nem kaptak a romániai kulturális élet fontos szereplői, az eseményszervezők háttérmunkásai, de még csak válaszra sem méltatják panaszaikat, ezért most azt fontolgatják, hogy peres úton próbálják meg együttműködésre bírni a kormány embereit. Az öt legnagyobb szervezet, mely a rendezvényipar dolgozóit tömöríti, tett egy végső próbálkozást, és nyílt levélben szólította meg Florin Cîţu kormányfőt, Dan Barna kormányfő-helyettest és Bogdan Gheorghiu kulturális minisztert.
A levélben elmondják: mivel az ágazatot a padlóra küldte a világjárvány, abban bíztak, hogy találnak közösen valamilyen megoldást a nehéz helyzetbe került dolgozók és családtagjaik megsegítésére. 2020 márciusa türelmesen vártak, hogy javaslataikat meghallgassák. Bár egy ideig úgy tűnt, kialakult egy párbeszéd, 2021 januárjában zátonyra futottak a tárgyalások, miután a kulturális minisztérium által kidolgozott állami támogatási rendszerről
Felháborodásukat nemcsak a támogatási rendszer teljes kudarca és a tárgyalások elakadása táplálja, hanem az is, hogy a kormány tagjai még csak az együttműködés látszatára sem törekednek, minimális együttérzést sem mutatnak. Az események újbóli engedélyezése is csak szemfényvesztés: ami a közönség szemében csodát jelentett, számukra kétségbeesett robotolást a túlélésért.
Levelükben felmossák a padlót Dan Barnával is, aki nemrég azt javasolta egy televíziós szereplése alkalmával, hogy az oltáskedvet az eseményekre való belépés szigorúbb szabályozásával kellene stimulálni. Mennyit bírhat még el ez a pandémia előtt is alulfinanszírozott ágazat, tekintettel arra, hogy
Mindeközben az eseményeket egyszerre tekintik a járvány terjedésében szerepet játszó legveszélyesebb tényezőnek, és az oltáskampány leghatékonyabb stimulálójának.
Végezetül a levél írói kérik, hogy a januárban jóváhagyott állami támogatást mihamarabb folyósítsák, ne diszkriminálják az eseményszervezőket, és ne használják fel őket az oltási kampány ürügyén, és dolgozzanak ki egy átfogóbb tervet a kulturális élet szereplőinek megsegítésére. Amennyiben ezúttal sem kapnak választ, akkor pert indítanak a kormány ellen.
Az Európai Bizottság egyébként a SURE programja révén 4,1 milliárd eurót biztosított hitelek formájában Románia számára, hogy ezzel mérsékelje a szükséghelyzeti munkanélküliség kockázatait. Magyarán: lenne pénz megsegíteni mindazokat, akiket padlóra küldött a világjárvány. Ebből az összegből Románia mégis csak 3 milliárdot használt fel, az illetékes három minisztérium – a pénzügyekért, az európai alapokért, illetve a kultúráért felelős tárca – egymásra mutogat az összeg lehívásának elmulasztásáért.
A kulturális és szórakoztatóipari ágazatból mindössze 5 500 művész kapott eddig támogatást, és mintegy harmincezren hiába várnak a kormánytól segítséget.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.