// 2026. április 10., péntek // Zsolt
dunát rekesztett és eresztett

A szerb nemzet elfeledett hőse: Victor Ponta – hírek csütörtökön

// HIRDETÉS

Módosulnak a medvékkel kapcsolatos jogszabályok. A románok majdnem mind az EU-ban és a NATO-ban maradnának egy új felmérés szerint.

Victor Ponta, a szerb nemzet hős torlasza

Meglepő kijelentéseket tett szerdán Robert Turcescu podcastműsorában Victor Ponta államelnökjelölt a 11 évvel ezelőtti, azaz a 2014-es nagy árvizekről, amelyek az ő miniszterelnöksége idején történtek az országban.

Ponta szerint a sajtó abban az időben semmit nem észlelt abból a húzásából, amelyről most nyilatkozott a nyilvánosság előtt: Szerbia fővárosát, Belgrádot azzal mentette meg az áradásoktól, hogy megnyitotta a Vaskapukat a Dunán, így ott csak egy külvárost árasztott el a víz. Állítása szerint rendkívüli dolgot tett a szerbeknek ezáltal, amit „az emlékirataiban is meg fog írni”.

// HIRDETÉS

Arra a kérdésre, hogy a román hatóságok miért nem akarták megnyitni maguktól a Kazán-szoroson a kapukat, Ponta úgy érvelt, hogy a folyó elárasztotta volna a román területeket…és meg is tette. A politikus szerint egyeztettek a vészhelyzeti felügyelőségekkel, az embereket elköltöztették és azonnal kártérítést adtak nekik. Külön érdemesnek tartotta kiemelni azt is, hogy az áradások még Mircea Dinescu román költő borospincéjét is megrongálták, de Ponta úr azt is kártérítésben részesítette, még nagyobb összeggel is, mint amennyire számított volna, ráadásul újra is építették, és még jobb is lett…

Az egykori PSD-színekben regnáló Ponta igen szereti Szerbiát és Belgrádot, és tettét helyesnek könyvelte el – úgy tűnik, a szerbek is, mivel 2018-ban szerb állampolgárságot is adtak neki, bár ezt Ponta inkább visszaadná.

„Hé, ez Belgrád! Ez Belgrád, ahol Hunyadi János legyőzte Hódító Mahomedet! Hogy mondhatnám azt, hogy igen, elárasztod Belgrádot, hogy megmentsd Dinescu erődjét?”

– mondta. Mint ismeretes, a 2014-es áradások során több mint kétezer házat sodort el vagy pusztított el teljesen az árvíz. Abban az évben májusban például több száz háztartást öntött el a víz olyan megyékben, mint Dâmbovița és Argeș. Vâlcea, Dolj, Mehedinți és Teleorman megyei településeken is több száz házat öntött el a víz.

Szintén 2014 májusában több mint 1500 hektárnyi mezőgazdasági terményt, legelőt és erdőt öntött el a Duna áradása. Az érintett települések közé tartozott Bechet, Piscu Vechi, Desa és Cetate (ez Mircea Dinescu faluja).

A románok közel kilencven százaléka az EU-ban és a NATO-ban maradna

A román állampolgárok 89,7 százaléka úgy véli, hogy Románia nemzeti érdeke, hogy az EU-ban és a NATO-ban maradjon – derül ki az INSCOP Research legfrissebb, csütörtökön nyilvánosságra hozott szociológiai felméréséből, amelyet a Concordia Munkaadói Szövetség megbízásából készítettek, és amelyről a Digi24 portál is beszámol.

A közvélemény hozzáállása a gazdaságpatriotizmushoz és a demokratikus rendszer sebezhetőségéhez című tanulmány szerint a románoknak mindössze 6,4%-a gondolja úgy, hogy az EU-ban és a NATO-ban maradás nem áll nemzeti érdekükben, míg 3,9% nem volt hajlandó válaszolni.

Hasonlóképpen, a NATO-csapatok esetleges kelet-európai kivonásával összefüggésben a románok több mint háromnegyede (77,1%) úgy véli, hogy a csapatok kivonása hatással lenne Románia nemzetbiztonságára, míg 20,3% ellenkező véleményen van, 2,6% pedig nem tudja vagy nem válaszol.

Ugyanakkor, egy olyan kontextusban, ahol az utóbbi időben egyre több szó esik arról, hogy Európa a védelmi kiadások növelésével csökkenti katonai függőségét az Egyesült Államoktól és a NATO-tól, a válaszadókat arról kérdezték, hogy egyetértenének-e egy ilyen kilátással, hogy Románia megvédje szuverenitását katonai agresszió esetén. Ebben az esetben 76,2% támogatja a védelmi kiadások ilyen mértékű növelését, míg 21,1% ellenzi, 2,7% pedig nem tudja vagy nem válaszolt.

Módosulnak a medvékkel kapcsolatos jogszabályok

A fokozatos beavatkozás eltörlését javasolja, és meghagyja a polgármestereknek Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter, hogy a településeken megjelenő medvék esetében az általuk helyesnek ítélt döntést hozzák meg az adott helyzetben.

Fechet elmondta, hogy ma, mielőtt a polgármester olyan döntést hozhatna, amely valóban védi a lakosságot, először köteles elkergetni a medvét, majd megpróbálni áttelepíteni, és csak ezután jogosult a törvény szerint kilőni vagy elaltatni azt.

A szekemberek szerint a romániai medvepopuláció optimális száma valahol 4000 körül van. A minisztérium továbbra is érdekelt a faj jó természetvédelmi állapotában, ugyanakkor különbséget tesz a 4000-es és mondjuk a 11 000-es egyedszám között, a polgárok biztonságát pedig előtérbe helyezi.

Fechet szerint a korábbi rendelet módosításában szerepelni fog az is, hogy lemondanak a fokozatos beavatkozás megszüntetéséről, mert jelenleg a polgármester, mielőtt valóban populációvédelmi döntést hozna, először köteles elkergetni a medvét, majd megpróbálja áthelyezni a példányt, és ezt követően a törvény szerint joga van lelőni a szóban forgó medvét vagy elaltatni. A módosítás a helyzethez mért döntést fogja előnyben részesíteni.

Mircea Fechet jelezte, hogy megkönnyítik a bizottság működésének egész folyamatát, hiszen ma még egy ilyen beavatkozásnál papírlapok aláírására van szükség, „mint száz évvel ezelőtt”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Itt a jövő: robotkutyák jelentek meg Erdély szívében. De mit csinálnak?

Sánta Miriám

Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?

Használati utasítás március 15-re

Szántai János

Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A marosvécsi kastély úrnőitől a maszkulin honleányokig

Sólyom István

A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.

Az ország, ahol a polgárok megbírságolása is kihívást jelent

Fall Sándor

Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát
Főtér

Felejtsük már el a 18. századi erdélyi románok totális elnyomásának mítoszát

Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat
Krónika

Az APIA-nyilvántartásban szereplő valamennyi gazda vásárolhatna olcsóbb gázolajat

Gyökeresen átalakítaná idén a bukaresti mezőgazdasági minisztérium a gázolajár-támogatási rendszert. A jelenlegi, utólagos – olykor akár féléves késéssel történő – visszatérítési rendszer helyett egy értékjegyes támogatási forma bevezetését fontolgatják.

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix
Főtér

Egy lejes busz- és villamosjegy? Fogd meg a söröm, mondta egy erdélyi város – hírmix

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását
Székelyhon

Etikai panasz az onkológián: nyílt levélben kritizálják a főorvos hozzáállását

Rendszerszintű hiányosságokra hívta fel a figyelmet egy elkeseredett hozzátartozó egy közösségi médiás bejegyzésében. A panasz nem a főorvos szakmai hozzáértését, hanem az empátia hiányát és a nem megfelelő tájékoztatást sérelmezi. Reagált a kórház.

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország
Krónika

Orbán Viktor a külhoni magyaroknak: egyetlen szavazaton múlhat, merre fordul Magyarország

Szavazásra buzdította a határon túli magyar állampolgárokat Orbán Viktor miniszterelnök. Orbán az elmúlt 16 év közös eredményeinek megvédésére kérte a levélben szavazó külhoni magyarokat.

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő
Székelyhon

Így emlékszik vissza a sepsiszentgyörgyi incidensre az áldozat és az egyik résztvevő

A húsvéthétfői bántalmazás ügyében Béres Norbert részletesen ismertette a történteket a Székelyhonnal. Elmondása szerint több ütés érte, az incidensben a Sepsi OSK szakmai stábjának tagjai is érintettek. A fociklub sportigazgatója is megszólalt.

// még több főtér.ro