// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A szentgyörgyi suhancok is szavaznak

// HIRDETÉS

Hogy kire? Egymásra. Demokrácia kicsiben a székely kultfővárosban.

Méghogy a maifijatalokat nem érdekli a közélet! A sepsiszentgyörgyi ifjaktól leckét kaptunk demokráciából. A

">Választhatsz! vetélkedő célja, hogy bekapcsolja az aktív kamaszokat Sepsiszentgyörgy vérkeringésébe. Azokat, akiknek konkrét elképzelései vannak a megyeközpont ifjúságának jövőjére nézvést.

A résztvevők egy kampányszimulációs játékban mérik össze vízióikat, érvelési készségeiket. Például úgy, hogy választási programot készítenek javaslataikkal, amelyben azt részletezik, hogy mit változtatnának városukon, hogy az egy igazán lendületes, fiatalok számára vonzó hely lehessen. A nyeremények összértéke 5000 lej. A tapasztalat felbecsülhetetlen.

A győztes csapat tagjai emellett lehetőséget kapnak egy csapatépítő hétvégén való részvételre, ahol tudásukat és képességeiket tovább fejleszthetik a nem-formális tanulás által, felkészülve arra, hogy a következő generáció ifjúsági szóvivői, vezetői lehessenek.

A ringben hét csapat maradt az első forduló után. Ezek a következők:

  • Hakuna Matata (H&M)

  • Szabad-Elvű Mozgalom (SZEM)

  • Erdélyi Fiatalság Lendületben (EFIL)

  • Négyfarkú Nutria Párt (NNP)

  • Saját Jövőnkért Mozgalom (SJM)

  • Mi A Városért Aktivisták (MAVA)

  • A Zsirály Mozgalom (ZsM)

A pénteki nyitórendezvényen a pártocskák már elő is vezették diagnosztizált problémáikat, és az azokra válaszoló elképzeléseiket. A srácok már javában szervezik a megmozdulásokat, a Saját Jövőnkért tagjai például a felkeresték a Zathureczky Berta öregotthon lakóit, hogy önkéntes segítséget nyújtsanak.

További fejleményekért illetve jópofa gifekért kövessék a Választhatsz! tumbliját.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro