// 2026. november 7., szombat // Rezso

A Szent László térre „láncolták” a városalapító király szobrát Váradon

// HIRDETÉS

Élőlánccal követelték a váradi magyarok az emlékművet.

Meg kell hagyni, Szent László király ezúttal vigyázott váradi népére. Bár öt óra előtt néhány perccel úgy nézett ki, hogy szupercella ontja ki minden dühét Nagyvárad fölött, és a legújabb divat szellemében még akár a tornádó sem kizárt, öt órára – amikorra az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) amolyan flashmob keretében élőláncot szervezett a város főterén, hogy így követeljék a városalapító király szobrának felállítását – néhány elhullajtott esőcsepp után elvonult a baljós fellegek vastagja.

Így aztán a mintegy 120, a felhívásnak a zord időjárási előjelek ellenére is eleget tevő bátor váradi a tér közepén összekapaszkodva jókora kört alkotott, így figyelmeztetve a város román többségű vezetését: nem csak a románoknak jár szobor a város egykor Szent László nevét viselő főterén, hanem a magyaroknak is.

A rövid performansz végén biztató előjelként a nap is kisütött – ezt és az élőláncot is tapssal honorálták a résztvevők.

Az önkormányzat a város román megszállásának századik évfordulójára ugyanis négy, a város román uralom alá kerülésében közreműködő román személyiségnek is szobrot állított a főtéren, míg a város magyar közösségének óhaja, hogy a városalapító Szent László lovas szobra is helyet kapjon, évek óta süket fülekre talál.

Csomortányi István, az EMNP elnöke kérdésünkre elmondta: az akciót figyelemfelhívásként szervezték, egyrészt a román városvezetést, másrészt a többi magyar szervezetet megszólítandó. 

Elvégre annak határozottan nem jó az üzenete, ha a románok lépten-nyomon azt ünneplik, hogy legyőztek bennünket, és emlékműveikkel telehintik a városok szimbolikus tereit, miközben a mi jelképeinknek nincs hely.

Főleg úgy cinkes az egész, hogy az önkormányzat eddig semmilyen épkézláb érvet nem tudott felhozni amellett, miért nem lehet a városalapító szent király szobrát felállítani a téren, csak sunnyog.

Csomortányi példaként állította a város román közösségét, amely egységesen lépett fel a román szobrok felállítása ügyében – még ha Ferdinánd román király szobrának felállítása miatt vita is támadt közöttük, mert Mihály vajda helyére került –, ezért a cél az, hogy a város lakosságának negyedét kitevő magyar közösség is egységesen lépjen fel.

Ez akár még meg is valósulhat, hiszen nem választási koalíciót ajánlanak, hanem kiállást egy közös értékért – mondja az EMNP elnöke.

Az esemény végén az egyik résztvevő megjegyezte: Szent László már csak azért is megérdemelné, hogy ismét szobra álljon Nagyvárad főterén, mert ha 1092-ben nem alapítja meg a várost, akkor a román Ferdinánd királynak 1919-ben nem lett volna hova bevonulnia.

Ennél jobb slusszpoént mi sem tudnánk kitalálni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez
Főtér

Az AUR disznófejes alapítója közvélemény-kutatási eredményeket vagdos Simionék fejéhez

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt
Krónika

Ügynökakták: neves erdélyi születésű művész ismerte el, hogy állambiztonsági ügynök volt

Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc
Székelyhon

Székelyföldön nyitja meg első boltját a lengyel üzletlánc

Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.

// még több főtér.ro