// 2026. november 9., hétfő // Tivadar

A SRI-nek jól jött, hogy elvették tőle a köztörvényes lehallgatásokat

// HIRDETÉS

Évet értékelt a legfőbb titkosszolga. Tavaly 336 terroristagyanús külföldit utasítottak ki Romániából, vagy be se engedték.

A román hírszerzés fejleszteni akarja a terrorizmus megelőzésére irányuló partneri kapcsolatait, hangsúlyosan a regionális együttműködést – hangoztatta Eduard Hellvig, a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) igazgatója kedden, a szolgálat évértékelő értekezlete után. Elmondta: tavaly 

336 terroristagyanús külföldit utasítottak ki Romániából, 

vagy nem engedtek be az országba. További kilencezer kitiltott külföldit követnek figyelemmel: többségük a magát Iszlám Államnak (IÁ) nevező terrorszervezet híve, illetve olyanok, akik radikalizáló, szervezkedő propagandatevékenységet folytattak Romániában az IÁ nevében.

A SRI a bevándorlási válságot is kockázati tényezőnek tekinti, és készen áll ennek kezelésére, ha tovább romlik a közel-keleti helyzet, illetve módosul a balkáni migránsútvonal. „Románia ma a biztonság bástyájának számít, de vigyázunk, hogy ne váljunk szigetté szomszédaink között” – jelentette ki a SRI igazgatója.

Jó hogy elvették tőlük a köztörvényes lehallgatásokat

Kitért arra is, hogy a hírszerzést nem érinti hátrányosan az a februári alkotmánybírósági döntés, amely megszüntette az ügyészségek számára végzett lehallgatások jogalapját. Eddig nemcsak a nemzetbiztonsági ügyekben végzett megfigyeléseket a SRI, hanem a korrupció, szervezett bűnözés vagy akár adócsalás gyanújával indult büntetőeljárásokban is a SRI „szolgáltatásait„ vette igénybe az ügyészség.

Hellvig nem méltatlankodott, amiért elkülönítették a titkosszolgálati és rendőri lehallgatásokat: szerinte a szolgálatnál csak most kezd normalizálódni a helyzet, miután a korábbi adatmennyiség a háromszorosa volt a SRI feldolgozási kapacitásának.

Big Brother-törvényt hiányol Iohannis

A szolgálat állománygyűlésén jelen lévő Klaus Iohannis államfő úgy vélte: a terrorfenyegetés riasztó növekedése közepette létfontosságú, hogy az európai titkosszolgálatok együttműködjenek, és összehangolják tevékenységüket. Az államfő szerint a SRI elismert és hiteles partnernek számít az észak-atlanti közösségben.

Iohannis másfelől arra figyelmeztetett: súlyos joghézagok akadályozzák a nemzetbiztonsági szervek munkáját, miután a telefonos és számítógépes kommunikáció megfigyelését szabályozó korábbi jogszabályok alkotmányelleneseknek bizonyultak. 

A nemzetbiztonságban egységes és korszerű törvényi keretre van szükség, amelynek az elfogadását nem szabad tovább halogatni – hangoztatta az államfő. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro