// 2025. december 22., hétfő // Zéno

A sertéshús ad új lendületet a román-kínai barátságnak

// HIRDETÉS

Ponta örül, hogy a kínai hatóságok végre engedélyezték a romániai disznóhús exportját.

Románia elkezdheti a sertéshúsexportot Kínába, miután a távol-keleti ország hatóságai engedélyezték az első, Romániában működő cég kínai beviteli tevékenységét – jelentette be szerdán Victor Ponta román miniszterelnök.

A szerdai kormányülésen Ponta üdvözölte, hogy a Smithfield Románia felkerült azon cégek listájára, amelyek sertéshúst szállíthatnak Kínába. „Jó hír, hogy végre, a kínai engedélyezési és akkreditációs állami hatóság engedélyezte a romániai disznóhús exportját” – mondta Ponta. A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy a kínai export elkezdődésével

Románia az idén tovább javítja élelmiszer-kiviteli eredményét.

A bukaresti hatóságok vasárnap közölték, hogy Románia tavaly 514,3 millió euróval több élelmiszert, italt és dohányt exportált, mint amennyit importált, és ezzel második éve volt nettó exportőr a 2013-as 324,9 millió eurós többlet után.

Bukarest már 2014 tavasza óta várta a kínai hatóságoknak ezt a döntését, akkor Daniel Constantin mezőgazdasági miniszter arra számított, hogy egy hónapon belül elkezdődhet a sertéshús kivitele. A román mezőgazdasági minisztérium honlapján elérhető közlemény szerint a Smithfield fagyasztott sertéshúst fog szállítani Kínába. A Victor Ponta vezette kormány egyébként kiemelt fontosságúnak tartja a román-kínai gazdasági kapcsolatok fejlesztését.

Fotó: oradestiri.ro

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

Románia, a csődállam

Szántai János

2025-ben ki lehet mondani, hogy úgy tűnik, túl sok Dorel, azaz inkompetens, oda nem illő polgártárs kerül vezető pozícióba. Na de akkor tényleg el kell töprengeni azon, hogy államcsődről beszélünk-e, vagy csődállamról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Dől a magyar áru Romániába – hírmix
Főtér

Dől a magyar áru Romániába – hírmix

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Észak-erdélyi autópálya: jövőre véget érhet a 22 éves „átok”
Krónika

Észak-erdélyi autópálya: jövőre véget érhet a 22 éves „átok”

„Az észak-erdélyi autópálya átka 22 évnyi gyötrelem és szégyen után véget érhet” – állítja a közlekedési projekteket figyelemmel követő szakértőkből álló Pro Infrastruktúra Egyesület.

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?
Főtér

Biológia versus ideológia: nélkülözhetjük-e valamelyiket?

Válasz Sánta Miriám Biológia versus ideológia című írására, amely december 5-én jelent meg a Főtéren.

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók
Székelyhon

Hét autó ütközött össze Dálnok községben – fotók

Hét autó érintett abban a balesetben, amely szombaton délután történt Dálnok községben a 11-es országúton – közölte az országos rendőr-főkapitányság. Jelenleg áll a forgalom a helyszínen.

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján
Krónika

Szörnyethalt egy román hegymászó a világ legmagasabb vulkánján

Életét vesztette egy román alpinista egy expedíció során a chilei Ojos del Salado tűzhányón, amely a világ legmagasabb aktív vulkánja. A chilei csendőrség speciális egységei rendkívül nehezen megközelíthető helyről próbálják meg kiemelni a holttestet.

Még karácsony előtt megnyílhat egy újabb, 50 kilométeres autópálya-szakasz
Székelyhon

Még karácsony előtt megnyílhat egy újabb, 50 kilométeres autópálya-szakasz

Még karácsony előtt átadják a forgalomnak a moldvai (A7-es) autópálya Focșani és Adjud közötti szakaszát – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAIR) vezérigazgatója.

// még több főtér.ro