A latin-amerikai menedékkérők tízezrei közé vegyülve próbálnak bejutni az Egyesült Államokba, miután a Brexit útjukat állta Anglia felé.
Nemrégiben a Reuters hírügynökség közölt olyan felvételeket, amelyeken menedékkérők tucatjai várakoznak egy texasi határátkelőnél arra, hogy az amerikai határrendészet egyik központjába szállítsák őket.
Ez nem meglepő, hiszen mindig is sokan próbáltak meg bejutni az Egyesült Államokba a jobb megélhetés reményében, az viszont már annál érdekesebb, hogy
Tutajjal keltek át a Mexikó és Amerika között természetes határvonalat képző Rio Grande folyón.
Nemrégiben a The Mirror brit lap is arról cikkezett, hogy a Mexikó felől az Államokba érkező tízezrek között bizony szép számmal akadnak románok is,
Hiszen, miután Anglia jócskán megszigorította a bevándorláspolitikáját, a kelet-európai, köztük a román „migránsok” vigyázó szemüket az Államokra vetették, ahol az újdonsült Biden-kormányzat éppen hogy megkönnyítette a menedékkérők esélyeit (jócskán megemelték az éves bevándorlási kvótát 15 ezerről 62 500 főre).
Az utazás egyáltalán nem veszélytelen:
Természetesen az Államokba igyekvők is nekik fizetnek, hiszen az embercsempészetet is ők irányítják a térségben.
Az egyébként mérnöki végzettséggel rendelkező, 33 éves Sirbu Funeriu – aki feleségével és két kisgyerekével indult neki a veszélyes útnak a Brassó megyei Vidombákról – például azt mesélte, hogy körülbelül
Párizsból repültek Mexikóba. Elmondta, hogy már két éve tervezgették, hogy Angliába költöznek, de a Brexit miatt meghiúsultak a terveik, így jött a B terv.
Az itthon maradás ugyanis egyre inkább csak C vagy inkább D terv lesz, mindenki a jobb megélhetést kínáló nyugati államok felé törekszik. Hozzánk például Srí Lankáról, Bangladesből vagy Vietnámból jönnek, ám mielőtt habzó szájjal kezdene migránsozni, gondoljon bele, hogy a tőlünk nyugatra vándoroltak ezreit is rossz szemmel nézik sokan.
Például az ön fiát is, még akkor is, ha ő „nem olyan”.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.