// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

A román fociultrák magyaroztak egy jóízűt… de miért Máltán?

// HIRDETÉS

Valószínűleg már ott is magyarveszélyt sejtenek. Na de talán nem is történt semmi, hiszen a román sajtó nagy része szemérmesen hallgat a mocskolódásról.

A sporthír a következő: Románia nemzeti válogatottja hétfőn négy gólos győzelemmel pályába döngölte Málta nemzeti válogatottját, a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság selejtező mérkőzésén. A találkozóra Máltán került sor.

Oké, szép volt fiúk, hajrá! Igen ám, de szokás szerint a román nemzeti válogatott hű román nemzeti szurkolói (több mint 1000) elkísérték a fiúkat az aprócska szigetországba. És ahogy ez lenni szokott, a nemzeti szurkolók között ultrák is voltak. És ahogy ez lenni szokott, az ultrák fáklyákat gyújtogattak és különböző nemzeti mondatokat ordítoztak.
Na és itt jön az, ami nem annyira szokott lenni. Ugyanis a román nemzeti ultrák többek közt azt a mondatot is ordítozták, hogy:

„Ki a máltaiakkal az országból!”

Ja, bocsánat, nem, ez még talán kevésbé hülye lett volna, az adott helyzetben. Szóval, ezt ordítozták:

„Ki a magyarokkal az országból!”

Most persze el lehet gondolkodni azon, hogy: Magyarország időközben leigázta Máltát? Az épp ott nyaraló magyar nemzetiségű turistákra gondoltak a kedves román nemzeti ultrás fiúk? Vagy esetleg az Úzvölgyéből érkeztek, és a még friss élmény hatására skandáltak mellé? Mérget venni egyik hipotézisre se merünk.

Az itthoni román sajtó természetesen üdvrivalgással fogadta a nagy győzelmet. Érdekes módon azonban az ominózus magyarozásról többnyire megfeledkeztek. Lehet kattintgatni, például ide, ide, ide. Persze reménykedünk, hogy a helyzet változik, mert elvégre civilizált ország ez a Románia, ahol példaértékű a kisebbségvédelem, megmondta az államelnök úr is.

A magunk részéről csak az Adevărul oldal egyik cikkében találtunk idevágó információt arról, hogy az utóbbi időben megsokasodtak a román futball gondjai a focihuligánok miatt. 2018-ban Romániát két zárt ajtós meccsre büntették emiatt, és a máltai balhé miatt kinéz egy újabb.

Így van ez, ha az ember (az ország) nem tud vigyázni az ultráira. De talán az lehet a magyarázat, hogy a derék román ultrák valamiféle hallucinogén szert szednek mostanság, és minden zöld pályán, ahol 22 ember kerget egy labdát, magyarokat látnak az ellenség soraiban. Másképp hogy is lehetne magyarázni, hogy a Norvégia elleni múlt pénteki Eb-selejtezőn is a fenti mondatot ordítozták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai
Főtér

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Krónika

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Krónika

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro