Hiszen az akkori román kormány szolgálatában kínoztatott halálra politikai foglyokat.
Elfogadta a bukaresti táblabíróság szerdán a román állam perbehívását Alexandru Vişinescu volt kommunista börtönparancsnok ügyében, így a román államnak a vádlottal közösen kell majd az áldozatok által igényelt kártérítést kifizetnie, ha bebizonyosodik Vişinescu bűnössége.
Vişinescut, aki 1956 és 1963 között a hírhedt Râmnicu Sărat -i börtönt irányította, emberiesség elleni bűncselekmények miatt állították bíróság elé. Azzal vádolják, hogy a politikai foglyokat kínozta, és legalább 12 fogoly haláláért közvetlenül felelős.
A szerdai tárgyalási napon a bíróság zár alá helyezte a most 89 éves volt börtönparancsnok lakását, és elrendelte a romániai átlagbér kétszeresére rúgó, 3376 lejes nyugdíja egyharmadának a visszatartását az esetleges kártérítés fedezeteként.
Mivel a lefoglalt vagyontárgyak nem fedezik az áldozatok hozzátartozóinak 660 ezer eurós kárigényét, a bíróság elfogadta a felperesek indítványát, hogy a börtönigazgatóságot, a belügyminisztériumot és a pénzügyminisztériumot is - anyagilag felelős polgári félként - beidézzék Vişinescu büntetőperébe.
A szerdai tárgyaláson Vişinescu nem jelent meg: levelet küldött a bíróságra azzal, hogy egészségi állapota nem teszi lehetővé a tárgyaláson való részvételét. Mivel ezt nem támasztotta alá bizonyítékokkal, a bíróság elrendelte a vádlott előállítását a november 5-i következő tárgyalásra.
A kommunista rezsim idején több mint félmillió, a rendszer ellenségének tekintett embert börtönöztek be, közül sokan nem élték túl az embertelen fogvatartási körülményeket.
A Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet (IICCMER) tavaly kezdte el a sajtó által „kommunista pribékeknek" nevezett volt börtönőrök és munkatábor-parancsnokok elszámoltatását. Vişinescu az első, akinek az ügye a bíróság elé került.
A kormányzati intézmény nyilvánosság elé tárt részletes feljelentései nyomán a média tág teret szentelt az utóbbi hónapokban a kommunizmus idején elkövetett, politikai hátterű bűnöknek, amelyek a konkrét történetek és szereplők ismeretében sokkal nagyobb visszhangot keltettek a közvéleményben, mint a korábban közölt statisztikai adatok.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Iohannis tengerészeti kiképzőközpontot létesített ukrán katonáknak. Libanonban forró a helyzet, a román állampolgároknak mihamarabb el kell hagyniuk az országot.
Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.
Idén körülbelül tízezer lakos választhatja új otthonául Románia migrációs szempontból jelenleg legvonzóbbnak tartott erdélyi városát. A legnépszerűbb megyeszékhelyek rangsorában az első öt helyezett erdélyi-partiumi-bánsági település.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Tíz tonna hamisított mosópor, rengeteg Törökországból behozott hamis ruhanemű, cipő és kozmetikum – a rendőrség és a határőrség nem panaszkodhatott, hogy nincs dolga!
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
… Mircea Geoană majdnem úgy manőverezett ki egy parkolóból, mint egy vérbeli NATO-stratéga… és így sose meneküljön senki a rendőrök elől.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
A rendőrök drogtesztje pedig nem valami pontos, ezt pedig hűlésszezonban érdemes lenne átgondolni.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.