// 2026. május 23., szombat // Dezső

A rólunk kialakult kép és annak befolyásolása

// HIRDETÉS

Felháborodást gerjesztett, hogy egy német lap Európa következő potenciális tűzfészkeként jellemezte a Székelyföldet. A magyar közösség azonban befolyással lehet a róla külföldön kialakult képre.

Felháborodásának adott hangot a héten Borboly Csaba, a Hargita megyei közgyűlés elnöke, mivel a Der Freitag című német lap azt írta, hogy Európa következő szeparatista konfliktusa Romániában törhet ki, ahol a Székelyföld bármikor autonómiát kaphat. A politikus szerint a térség lakói ugyanolyan problémákkal küszködnek, mint az ország bármely más régiójában, és mivel a Székelyföld gazdasága elsősorban az idegenforgalomra támaszkodik, nyugalomra lenne szükség, nem a sorozatosan újra kitörő „hisztériára” és botránycikkekre.

Borboly felháborodása teljes mértékben jogos, ugyanakkor érdemes a hír kapcsán megjegyezni, hogy a magyar közösségnek jelentős felelőssége van abban, hogy milyen kép alakul ki róla a világban. Látható: a román kormány tagjai és az államfő a jelenlegi ukrajnai konfliktus kapcsán nem győznek minden lehetséges alkalmat megragadni arra, hogy a lehető legtöbb nemzetközi fórumon, a világsajtó képviselőinek jelenlétében hangsúlyozzák: nem értenek egyet Ukrajna határainak megváltoztatásával, és az egykori szovjet térségben jelentkező önrendelkezési törekvéseket igyekeznek démonizálni, mondván: azok destabilizálják a kontinenst.

Nem nehéz mindebben fölfedezni azt az igyekezetet, hogy mindenfajta önrendelkezési törekvést összemossanak az orosz terjeszkedéssel kapcsolatos fejleményekkel, így feketítve be az őshonos nemzeti közösségek autonómiatörekvéseit is a jelenlegi Európai Unió területén.

Minderre az lehet a megfelelő válasz, ha az erdélyi magyar közösség – összefogva Európa más, őshonos, de hazájában kisebbségben élő nemzeti közösségekkel – nem bízza a véletlenre, és főleg nem Bukarestre azt, hogy a külvilágot a magyar autonómiatörekvésekről és a székelyföldi, illetve partiumi realitásokról tájékoztassa.

Az akciónak részét képezhetnék a romániai magyar közösség történetét és mai életkörülményeit minél több idegen nyelven ismertető tájékoztató jellegű kiadványok, a rendszeres sajtótájékoztatók és egyéb, ismertető jellegű rendezvények Brüsszelben és az európai nagyvárosokban, nem utolsó sorban pedig minél több olyan tanulmányút megszervezése, amelyeken a külföldi újságírókat a helyszínen, Erdélyben vezetik körbe, ahol találkozhatnak a helyi közösségek tagjaival, és első kézből szerezhetnének információt.

Tájékoztatni lehetne őket arról, hogy a romániai magyar közösség törekvéseinek nincs köze az ukrajnai oroszok jórészt Moszkva által manipulált elszakadásai törekvéseihez, csupán olyan őshonos közösségként, amelynek szülőföldje kevesebb, mint száz éve az ő megkérdezése nélkül került idegen uralom alá, azt kéri, hogy ismerjék el kollektív jogait az önrendelkezésre, arra, hogy az általa lakott területen minden hivatalban ugyanúgy használhassa anyanyelvét, mint a románok, és ugyanúgy biztosítsák számára az anyanyelvű oktatást óvodától a doktori képzésig minden téren és szakterületen, mint a románoknak. Mint ahogy arról sem szabad megfeledkezni, hogy jelezzék: mindezt maguk az Erdély fölötti hatalmat átvevő románok ígérték meg még az országrész Románia általi bekebelezését kimondó 1918-as nyilatkozatban.

Az ebbe fektetett energia és anyagi források idővel várhatóan megtérülnének, hiszen a romániai magyar közösségnek elemi érdeke, hogy követeléseiről tiszta és hiteles kép alakuljon ki külföldön, elvégre az már régóta egyértelmű, hogy Románia csakis külföldi nyomásra hajlandó bármilyen engedményt tenni a kisebbségi jogok bővítésének területén.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix
Főtér

Felmérés: az RMDSZ úgy kiesne a parlamentből, mint kövér gyerek a vashintából – hírmix

További híreink: valóban hantavírusos az aradi férfi, de nem az Andes variánst kapta el, George Simion pedig kormányt akar alakítani, hogy kivezesse Romániát a válságból.

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér
Krónika

Az ezeréves határnál provokálta a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat a román soviniszta vezér

Gyimesbükknél, az egykori magyar–román határnál provokálta szombaton a csíksomlyói búcsúba érkező magyarokat Mihai Tîrnoveanu, a Nemzet Útja nevű szélsőséges román szervezet vezetője.

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban
Főtér

A politikus nem tud élni 140 ezer eurós Merci nélkül, az állami vállalatoknál pedig fa nő az üzemcsarnokban

Pontosan ugyanolyan luxusautóval jár egy PSD-politikus, mint amilyentől a gonosz fináncok korábban megfosztották. A medvék már Kolozsvár határában vannak. Siralmas állapotok uralkodnak az állami vállalatoknál. Hírek vasárnap.

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig
Székelyhon

Kijött a legfrissebb időjárási riasztás pünkösd szombatjának estéig

Jelentős mennyiségű csapadékra és szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).

Csíksomlyó nem szavazókör
Krónika

Csíksomlyó nem szavazókör

Csíksomlyó nem pártiroda, nem szavazókör, nem politikai határátkelő. Aki oda magyarokat párthovatartozás szerint engedne be, az nem a nemzetet védi, hanem éppen azt darabolja fel, aminek az egységére hivatkozik.

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre
Székelyhon

A csíksomlyói pünkösdi búcsú – percről percre

Idén is kiemelt figyelemmel követjük a csíksomlyói pünkösdi búcsú eseményeit, ráadásul megújult élő közvetítéses formátumban igyekszünk beszámolni az összmagyarság legnagyobb zarándoklatáról. Kövesse velünk az idei történéseket.

// még több főtér.ro