Milyen lesz az idő a következő pár napban? A spanyolországi áradásokban elhunyt román állampolgárok száma még nem tisztázódott.
Noha a hivatalos, külügyminisztérium által is megerősített adatok egy román állampolgár halálát veszik nyilvántartásba, a helyiek beszámolói szerint több romániai is életét veszítette a spanyolországi árvízkatasztrófában.
Helyi tanúk szerint azonban összesen négy romániai is életét veszítette a sodrásban – ebből hármat akkor temetett maga alá a víz, amikor lesiettek a lakásuk alatt lévő garázshoz, hogy kivegyék onnan a személyautójukat.
Mialatt leértek és kinyílt a garázsajtó, a víztömeg nagyon megnőtt, bezúdult a garázsba és magával rántotta őket, a felsőbb emeleteken élő szomszédaik szeme láttára.
A leginkább érintett Valencia városába több ezer önkéntes érkezett, hogy az árvízkárosultakon segítsen élelmiszerrel, ruhaneművel, gyógyszerekkel, tartalékokkal és egyéb szükséges holmival. Spanyolországban eddig a legtöbb katona segít a mentésben és az utcák takarításában, rendbetételében – mintegy tízezret vetettek be, békeidőszakban ez az eddig legnagyobb katonai művelet az országban. Az áradásokban elhunytak száma 211-re emelkedett.
A rendőrség 9 hónap alatt, azaz januártól szeptemberig 10 000 ideiglenes védelmi határozatot adott ki. A védelmi határozat – a távoltartási végzés – be nem tartása tekintetében 3945 bűncselekményt jelentettek. A kiadott ideiglenes védelmi határozatok teljes számából 9 341-et (91%) erősítettek meg az ügyészségi egységek, és 670 bűncselekményt jelentettek be az ideiglenes védelmi határozat be nem tartása miatt, ebből 385 városi és 285 vidéki területen.
1175 esetben hajtottak végre olyan intézkedést, ahol kötelezik az agresszort arra, hogy állandóan elektronikus megfigyelő készüléket viseljen a bokáján. Az ilyenek a védelmi határozatok mintegy 11%-át teszik ki.
2024-ben mintegy 16 000 nő vált családon belüli erőszak áldozatává a rendőrség által közzétett adatok szerint. További részletek a Digi24-en.
Az Országos Meteorológiai Hivatal bejelentése szerint vasárnap országszerte jelentősen visszaesik a hőmérséklet, az ősz közepén szokatlanul meleg időjárás után jóval hűvösebb lesz. November 3-án, vasárnap, a maximumok 7 és 13 fok között, a minimumok pedig -5 és 3 fok között alakulnak.
A jövő hét elején a hőmérséklet az előző naphoz képest a Kárpátokon kívüli területeken emelkedni fog, és általában az időszaki normák körül alakul, míg az ország többi részén nem lesz jelentős eltérés, de a reggeli és éjszakai órákban a legtöbb területen hideg lesz az idő.
Kedden fokozatosan visszaesik a hőmérséklet, így az ország keleti részén hideg, az ország többi részén pedig az átlagoshoz közeli idő lesz, és éjszaka is hideg lesz az egész országban. Az ég többnyire derült lesz, napközben a hegyvidéki területeken, éjszaka pedig a nyugati régiókban lesz némi felhőzet. A szél gyenge és mérsékelt lesz, délnyugaton helyenként kissé megerősödik. A legmagasabb hőmérséklet 7 és 14 fok között alakul, míg a minimumok általában -5 és 4 fok között lesznek. Reggel és éjszaka elszigetelt ködre lehet számítani.
Szerdától a jövő hét végéig a hőmérséklet enyhén emelkedik, és a november első tíz napjára jellemző normális értékek körül alakul. Csapadék nem lesz, de a reggeli órákban kisebb körzetekben köd képződik.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.
Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.