Most az egyik alelnök borult ki a „válsághelyzet” miatt. Még nem ismerik a dokumentumokat, amelyekről holnap kellene szavazniuk.
A Szociáldemokrata Párton (PSD) belül válsághelyzet alakulhat ki, adott hangot félelmének pénteken a párt alelnöke, Ionuţ Vulpescu. „Románia fejlesztési tervéről beszélnek, amelyet szombaton indítanánk el. (...) Ezekben a napokban folyamatosan arról beszélnek, hogy ki jelölteti magát, ki nem jelölteti magát (...) Félek, hogy Románia fejlesztési tervének kidolgozásáig válsághelyzet alakul ki a pártunkban” – mondta Vulpescu a PSD országos végrehajtó bizottságának ülése előtt.
Arra a kérdésre, hogy miért nem jelöltette magát ismét alelnöki tisztségre, Vulpescu azt felelte, hogy két és fél éves mandátuma alatt elvégezte feladatait, és inkább az érdekli, hogy mi történik a kultúra területén. Vulpescu azt mondta, egy nappal a kongresszus előtt még nem látta azokat a dokumentumokat, amelyekről a hétvégi kongresszuson kellene tárgyalniuk.
A romániai belpolitika az elmúlt egy-két héten nagyjából arról szólt, a PSD melyik erős embere melyik vezető pozíciót célozza meg a hétvégi rendkívüli kongresszuson. A végrehajtó bizottság mai, még le nem zárult ülésén a News.ro értesülései szerint minden jelölést jóváhagytak, azokét is, akiknek jelölti iratcsomója még nem teljes.
A pártelnöki tisztségről ezen a kongresszuson nem fognak szavazni, Liviu Dragnea vezetését nem kérdőjelezik meg. Az ügyvezető elnöki posztra hármnan jelentkeztek be: Viorica Dăncilă, Ecaterina Andronescu és Nicolae Bănicioiu, a PSD főtitkára Marian Neacşu és Codrin Ştefănescu szeretne lenni. A pártban a területi alelnöki pozíciókra is új választást írtak ki.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Továbbá: jaj, nektek, állattenyésztők, jön a vega népmozgalom, Gigi Becali megadta a hangot. És halleluja, a liberálisok megszavazták a Niculescu-kormányt, persze, nem jó kedvükben.

A PSD valamennyi követelése bekerült Luca Niculescu kormányprogramjába. Az RMDSZ-es Szabó Ödönt választották a parlament imacsoportjának egyik alelnökévé.

További híreink: a bírák végül mégis kiperelték maguknak az ötmilliárdos bérhátralékuk kifizetését, a leendő Niculescu-kormányban pedig korábban jogerősen elítélt PSD-s főmufti kaphatja meg a belügyet.

Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.