A fényképészet és mozgóképkészítés hajnalán alkotó Orbán Lajos amatőr felvételei izgalmas helytörténeti adalékkal szolgálnak, de a 30-as évekbeli kolozsvári polgárok családi életébe is bepillantást engednek.
Az Audiovizuális Örökség Világnapja alkalmából Kolozsvár adiovizuális hagyatékát gazdagító, eddig még nem látott amatőr fotókból és mozgóképekből nyílt izgalmas kiállítás a Sapientia egyetem kolozsvári karának Torda úti épületében. A Látható Kolozsvár című tárlat Orbán Lajos (1897–1972) amatőr fotográfus hobbiból készített képeit mutatja be felelevenítve a két világháború közötti időszak jellegzetes hangulatát a kincses városban.

A média tanszék oktatói és Oláh László
A kiállítást Pethő Ágnes, a média szak tanszékvezetője, Blos-Jáni Melinda és Buglya Sándor oktatók nyitották meg Orbán Lajos fiának, Orbán Lászlónak a jelenlétében. Elhangzott: Erdély audiovizuális hagyatékának ápolására egyesületet alapítottak, és várják mindazoknak a jelentkezését, akik Orbán Lajos fotóihoz hasonló, helytörténeti értékkel bíró fotók vagy mozgóképek birtokában vannak. A filmgyártásban fontos szerepet betöltő Kolozsvár a fényképészet és mozgóképkészítés hajnalán készült emlékeit gyűjtenék egybe.

Pillanatképek a Sétatérről
Az Orbán Lajos hagyatéka azért különleges, mert egy részük olyan üvegnegatívokról származik, melyeket nyolcvan évig érintetlenül hagytak – hívta fel a figyelmet Blos-Jáni Melinda. A mozgóképek kapcsán elmondta: Orbán Lajos gyakorlatilag az első erdélyi filmes, hiszen az amatőröknek szánt keskenyfilm technológiát 1927-ben bocsátották piacra, ő pedig már 1928-ben forgatott. Általában a családi élet pillanatait örökítette meg, de felvételeit művészi szándék vezérelte. Fia, Orbán László a tárlatnyitón meghatódva mondta el: bár életében számos díjban részesült, apja műveit sohasem állították ki.

Kolozsvári sztereoképek a múltból
A tárlat egyébként három részre tagolódott: Kolozsvár Főterét, illetve a Sétateret megörökítő fotókra, valamint a családi életet bemutató portrékra. Az utcai életképeken keresztül kirajzolódik Kolozsvár arca, ahogyan a 30-as években alkotó fotóamatőr látta.
Kik lakták be Kolozsvár főterét, a Sétateret, és hogyan nézett ki egy családi ház az 1930-as években? Milyen volt a városi forgalom a konflisok és az automobilok korában? Hogyan látott az 1930-as évekbeli polgár? Milyen társaságokhoz csatlakozhatott az, aki kedvét lelte a fényképezésben? Többek között ez is kiderül a képekből. A kiállítás szervezői igyekeztek interaktívvá tenni a tárlatot: a játékos kedvű érdeklődők térképen jelölhették be a beazonosított helyszíneket, épületeket, míg egy optikai illúziót keltő eszközön kétdimenziós képeket lehetett megcsodálni. Régi könyveket, képeslapokat egyaránt fel lehetett lapozni.

A Főtér nyugati oldala és a Főtér szerkesztőségének épülete
Érdemes tehát megnézni a rendhagyó kiállítást, a helytörténet szerelmesei semmiképpen ne hagyják ki: november 19-ig, naponta 10 és 18 óra között várják az érdeklődőket.
Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.
Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.
Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.
A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.
Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.
Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
Oroszország kiutasított egy román diplomatát az országból. A fogyasztóvédelem pedig a zsugorfláció veszélyeire figyelmeztet.
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
A késések, veszteségek és befektetések alapján fogják értékelni az állami vasúttársaság vezetőit. Továbbá: csak öten tartottak a medvékkel a szenátusban...
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
Csak minden harmadik romániai rendelkezik alapvető digitális készségekkel. Hatvanezer dollár be nem vallott készpénzzel bukott le egy utas az Henri Coandă repülőtéren.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
… Călin Georgescu úr úgy beszél, mint egy próféta és úgy parkol, mint egy ökör… egy művészeti akció miatt leállt a vonatközlekedés és nem vicc, még a titkosszolgálatot is riasztották.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Arad megyében épül meg az EU legnagyobb napelemparkja, de az ország még mindig sereghajtó megújuló energiaforrásokban. Enyhén emelkedni fog a Duna vízhozama.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.
Vízbe fulladt egy idős férfi Neptunon, eszméletlen kamaszt mentettek ki a tengerből Konstancán. Triciklivel hajtott a forgalommal szemben az A1-es autópályán egy idős férfi.
További híreink: Szerbia felől érkező füst lepte el Temesvárt, egy állatkínzó nő pedig akár évekre is börtönbe vonulhat.