// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella
vegyesen

A pofára esett elnökjelöltek lemondanak, a románok nem tudják, mi az, hogy legionárius – hírmix

// HIRDETÉS

Az időjárás – ami még mindig kiszámíthatóbb, mint a román politika – pedig így alakul a következő két hétben.

Mindenki lemond

Lemond Marcel Ciolacu. No nem a miniszterelnöki tisztségről, azt a feladatot ellátja a választásokig, illetve az új politikai többség kialakulásáig. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöki tisztségéről – amelyet 2019 májusa óta gyakorol – viszont lemond az elnökválasztás első fordulóján elért gyenge eredménye után.

Mint mondta, lemondását még vasárnap este benyújtotta. Hétfő délutánra különben összehívta a párt fejeseit, de nem azért, hogy elfogadják a lemondását, ahhoz ugyanis már nem fér kétség.

// HIRDETÉS

Ciolacu azt is mondta, hogy a vasárnap esedékes parlamenti választások után a PSD majd belső választásokat is szervez, ám ő egyik fontos párttisztségre sem fogja jelölni magát.

Más szóval Marcel Ciolacu eltűnik a politikai süllyesztőben.

Azért aggódni nem kell érte, fontosabb funkció nélkül is jól ellesz majd.

Ciolacuhoz hasonlóan az első forduló másik, még nagyobb vesztese, Nicolae Ciucă is lemond a PNL vezetéséről. Ezt egy, a románokhoz címzett, szívhez szóló üzenetben jelentette be, amelyet most nem idézünk.

A korábban esélyesnek tartott, aztán szintén jól befürdött független jelölt, Mircea Geoană is bejelentette, hogy visszavonul a politikától. Geoană szerint az első forduló eredményei meglepőek és kiábrándítóak egyben, de egyértelmű vészjelzés kell ez legyen mindenki számára, aki hagyományos politikát művel, a szavazók elkeseredettsége és frusztrációja ugyanis olyan mértékű, amely elutasítja ezt, és a szélsőségesek malmára hajtja a vizet.

Aki ezt az üzenetet nem érti meg, az szerinte a tűzzel játszik.

George Simion egyelőre nem mondott le.

Sokan csak utólag informálódtak az elnökjelöltekről

Legalábbis erre mutat rá egy érdekes adat: az elnökválasztás első fordulója utáni éjszaka, hétfőre virradóra a legionárius szóra kerestek rá a legtöbben a dexonline-on, azaz a román nyelv online értelmező szótárában.

Ez nyilván azért van, mert mindenki meglepetésére az elnökválasztás első fordulóját az a Călin Georgescu nyerte meg, aki állítólag a második világháború idején lezajlott népirtásokért felelős Ion Antonescu marsall és a vasgárdisták tisztelője. Legionáriusoknak tulajdonképpen az egykori román Vasgárda tagjait nevezték, mert a szervezet első vezetője, Corneliu Zelea Codreanu eredetileg Mihály Arkangyal Légiója néven alapította a szervezet alapját adó politikai mozgalmat még 1927-ben.

A dexonline Facebook-bejegyzése szerint – amelyben úgy fogalmaztak, hogy „szellemjelölt” kísértett az éj folyamán – az ugyancsak a „szellemjelölthöz” köthető szuverenitás, szuverén, antiszemitizmus, oroszbarát és szabadkőműves szavakra is sokan rákerestek, de a diaszpóra jelentésére is sokan kíváncsiak voltak.

Érdemes lett volna talán korábban tájékozódni…

Langyosat és hideget is kapunk a következő két hétben

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kéthetes előrejelzése szerint november 25. és december 8. között a nappali maximumok 10–11 és 3–4 fok között ingadoznak majd.

Erdélyben például kedden még 10 fok is lehet napközben, aztán szerda és péntek között 7–8 fok körül alakul ez az érték. Aztán jön egy nagy csökkenés, és november végén, illetve december első hetében már mindössze 2–3 fokra számíthatunk napközben. Éjszakánként a mínusz 4 fok sem lesz ritka.

A Bánságban és a Partiumban szerdáig a 8–11 fok körül alakulnak a nappali csúcsok, majd hétvégén 5–6 fokra csökken ez az érték. Éjszakánként vasárnapig 0 és 3 fok között alakul a hőmérséklet. Jövő héten az évszaknak nagyjából megfelelő 4–7 fok lesz nappal, éjjel pedig mínusz 2 és 0 fok között változnak a minimumok.

Csapadékra elsősorban november 29. és december 3. között lehet számítani, utána maximum csak elvétve.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?
Főtér

Ártatlan zászlócsókoltatós hazafiaskodás vagy fenyegető üzenet a kisebbségeknek?

Az AUR trikolóros törvénytervezete – és ami mögötte van.

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre
Krónika

Új díjat vezet be az EU a Temu- és Shein-rendelésekre

Legkésőbb november 1-jétől egységes uniós kezelési díjat kell fizetni az EU-n kívülről interneten rendelt termékek után.

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
Krónika

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett
Székelyhon

Több száz liter gázolajat lopott, és sokáig azt hitte, megúszhatja, de tévedett

Öt házkutatást tartottak pénteken Dicsőszentmártonban és Gernyeszegen egy minősített lopás miatt indult nyomozás keretében, egy 27 éves férfit őrizetbe vettek.

// még több főtér.ro