Hiába, sok van belőlük, nem könnyű megjegyezni.
Nehéz a romániai politikusok sorsa. Nem elég, hogy mindenféle közügyekkel kell foglalkozni, és részt kell venni a hatalomért zajló csatározásokban, még azt is meg kell tanulni, hogy az ember éppen melyik pártot képviseli.
Ez Romániában tényleg nem könnyű, ugyanis bevett szokás, hogy ha egy politikus összevész valamelyik pártbeli felettesével, gyorsan átlép egy másik pártba. Akár olyanba is, amelyet addig napi rendszerességgel szidott.
A legprofibbak akár már a negyedik párt taglistájának fényét emelik jelenlétükkel karrierjük kezdete óta.
Nos, Constantin Florescu még nem ennyire kemény: ő a Szociáldemokrata Párt (PSD) tagjaként került be Buzău város képviselő-testületébe, majd miután összekülönbözött a polgármesterrel, átlépett a Népi Mozgalom Pártba (PMP).
Amely most őt indítja a város polgármesteri tisztségéért.
Ezt sajtótájékoztatón jelentették be, ám a jelek szerint Florescu még mindig nem jegyezte meg, hogy is hívják új pártját, pedig már tavaly óta a tagja.
A sajtótájékoztatón ugyanis nagy garral elkezdte a mondókáját, hogy „Ma hivatalosan bejelentem a buzăui polgárok előtt, hogy elindulok Buzău polgármesteri tisztségéért a…”.
És itt lefagyott a rendszer. Florescunak ugyanis az istenért nem akart eszébe jutni, ki is indítja őt a polgármesteri tisztségért. Végül annyit tudott kinyögni, hogy a Népi Mozgalom Románia pártról van szó.
És csak akkor tudta helyesen kimondani a nevét, amikor valaki megsúgta neki.
De hát végül is nem a pártot készül szolgálni, hanem a város polgárait.
Ugye.
Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...
A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.
Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.
A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.
A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?
Megemeli az új lakossági ajánlatában szereplő árait Románia legnagyobb villamosenergia-termelője, a Hidroelectrica. Az áramszolgáltató az ország legalacsonyabb árainak köszönhetően már több mint 1,2 millió háztartási fogyasztó energiaszolgáltatója.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.
SRI-lehallgatások, visszavont vesztegetési feljelentés, két hiányzó irat, vitatott útépítési kifizetések és több mint egy évtizedes bírósági huzavona áll Borboly Csaba büntetőügyének hátterében. Kolozsvári sajtótájékoztatón ismertették a részleteket.
Közel száz paptestvére, népviseletbe öltözött malomfalvi hívei és több száz helyi és távolról érkező gyászoló kísérte utolsó útjára pénteken a szerdán elhunyt Daniel Ernő plébánost.
Csökkenni fog a Duna vízhozama a következőkben. Az oktatási miniszter optimistán tekint a tanügyre.

Közben megvan, hogy Nicușor Dan kit jelölhet miniszterelnöknek. És orvosi egyetemi oktatók csúszópénzért engedtek át diákokat a pótvizsgákon, a DNA vizsgálja az ügyet.

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

További csütörtöki hírek: sebesült medve támadt egy autóból kiszálló emberre Maros megyében. És a pénzügyminiszter beizzítja az adóhivatalt.

További híreink: az RMDSZ megvédett egy pozíciót, de magára haragította a szövetségeseit, a rendőrök pedig azonosították, és megbüntették a disznóját az autópályán elhagyó férfit.

… egy alpolgármester tüzérségi lövedékkel a kezében robogott végig a településen… és az oroszok támadása következtében lezártak egy határátkelőhelyet Románia és Ukrajna között.

Drágul a jogosítvány és a forgalmi engedély, továbbá újraindult a vasúti közlekedés Lugos és Temesvár között.

További híreink: elütötte a Tour de France által szervezett bukaresti kerékpárverseny két résztvevőjét egy idős sofőr, az AUR pedig a Dunáról egyenesen alkotmányos vizekre evez.

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

További híreink: Nicușor Dan jövő héten szeretne újra nekifutni a kormányalakításnak, Romániában pedig a népességfogyást már csak a bevándorlók lassítják.