// 2026. július 1., szerda // Tihamér, Annamária

A parlamentbe is megpróbáltak betörni a kötelező védettségi igazolvány ellen uszító AUR tüntetésének résztvevői

// HIRDETÉS

A szélsőséges párt hívei bekeményítettek.

FRISSÍTVE - George Simion AUR-társelnök, a tüntetés szervezője egy órakor bejelentette, hogy a parlamentnél véget vetnek a demonstrációnak. Ám nem haza indulnak, hanem a kormány székhelye és az államfői palota elé.

Teljes erőből hatja tovább a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) a járványtagadó, oltásellenes rollert: a párt kedd reggelre a bukaresti parlament elé hirdetett tüntetést, tiltakozásul a kötelező munkahelyi védettségi igazolvány bevezetése ellen.

A megmozduláson mintegy 2000-en jelentek meg, román zászlókkal és a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások elleni molinókkal felfegyverkezve, és egy adott pillanatban

egy száz fős csoportnak sikerült áttörnie a bejáratot őrző csendőrökön, és bejutott a parlament udvarára.

Többen a kerítésen is átmásztak.

A törvényhozás épületébe azonban már nem jutottak be, a bejáratokat ugyanis a kormányőrség lezárta, és a csendőrség is védvonalat alkotott az udvaron.

Több törvényhozót megakadályoztak ugyanakkor abban, hogy bejussanak a munkahelyükre, volt olyan honatya, akinek az autóját leköpték.

A tüntetést meghirdető AUR-társelnök, George Simion azt állította, a törvényhozók sofőrjei obszcén jeleket mutogattak a tüntetőknek.

A tüntetők elállták a parlament melletti Egyesült Nemzetek sugárutat is, így a forgalmat el kellett terelni.

A természetesen hatósági engedély nélkül összerántott demonstráció szervezője, George Simion AUR-társelnök szerint a tüntetők elállták a képviselőház bejáratait, bár arról előzetesen nem volt szó, hogy a nap folyamán szavazni készültek volna a tervezetről.

Simion minden esetre

alkotmányellenesnek és ostobaságnak nevezte a védettségit,

és az összes, általa embertelennek nevezett korlátozás eltörlését szorgalmazta.

A résztvevők olyan jelszavakkal üzentek a törvényhozóknak, mint a „Szabadságot!”, „Eljövünk értetek!”, illetve „Le a gyilkosokkal!”.

Simion a képviselőház ülésén is botrányt okozott: hangosbeszélőbe ordibálva követelte, hogy az alsóház vesse el a kötelező védettségit, holott az nem is szerepel a napirenden.

A kötelező munkahelyi védettségi igazolványról hónapok óta vitatkoznak a pártok. Az EU számos tagállamában régóta használatban levő dokumentum lényege az, hogy a munkahelyekre csak olyan igazolványok birtokában mehetnek be a munkavállalók, amely igazolja, hogy oltottak, az előző 180 napban átestek a koronavírus-fertőzésen, vagy friss negatív teszteredménnyel rendelkeznek.

A PNL és az RMDSZ által kidolgozott tervezetet a szenátus leszavazta, a döntő kamarának minősülő képviselőházban viszont még nem is került napirendre.

És lehet, hogy már nem is fog, a PSD-PNL-RMDSZ-koalíció megalakulása után ugyanis a PSD által az egészségügyi tárca élére delegált Alexandru Rafila új tervezetet dolgozott ki.

Ez is oltottságot vagy a fertőzésen való átesést bizonyító, illetve negatív teszteredményt tartalmazó igazolványról szól, de más feltételekkel.

Egyrészt csak akkor vezetné be, ha három egymást követő héten folyamatosan nő az esetszám, és eléri országos szinten az 1,5 ezrelékes fertőzési rátát, másrészt az oltatlanok számára 45 napig ingyenese, vagyis az államkassza által finanszírozott tesztlehetőséget biztosítana.

Egy alkalmazott 45 nap alatt legtöbb 15, egyenként 50 lej értékű tesztutalványra lenne jogosult.

A PNL és az RMDSZ viszont ellenzi a hosszú ideig tartó ingyenes tesztelést, hiszen ez egyrészt nagyon megterhelné az államkasszát, másrészt az oltásokhoz bárki ingyenesen hozzáférhet.

A tervezetet még az év vége előtt szeretnék elfogadtatni a parlamentben, hogy időben be lehessen vezetni a kötelező védettségit a járvány január második felére várt ötödik hullámának csökkentése érdekében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Hogyan tájékozódunk, mihez kezdünk az okostelefonunk nélkül?

Varga László Edgár

A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?

Nicușor Dan, a projektország hasznos idiótája

Szántai János

Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A romániai kommunizmus egyáltalán nem jelentette az itt élő népek testvériségét

Sólyom István

Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.

A sakkvilág elitjét is megizzasztotta a világbajnoki címre hajtó Balog Ronaldo

Sólyom István

Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?
Főtér

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér
Krónika

Jó hír sokak számára: július elsejétől nő a minimálbér

A jelenlegi 4050 lejről július elsejétől havi 4325 lejre nő a bruttó minimálbér, ami nettóban 125 lejes bérnövekedést jelent. A minimálbér megemelése 1 759 027 alkalmazottat érint.

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon
Főtér

Nem engedhetjük meg magunknak, hogy kirúgjuk egymást verőfényes csütörtöki napokon

Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról
Székelyhon

Részleteket közölt a meteorológiai szolgálat a holnapra várható viharról

Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé
Krónika

Nyugdíjkifizetések: szép összeg érkezik az állami juttatás mellé

Kevesebb mint két év alatt megduplázódott a már nyugdíjba vonultaknak vagy az elhunyt tagok örököseinek kifizetett átlagos összeg, amely a romániai nyugdíjrendszer második, magánkezelésben lévő pillérén keresztül érkezik a kedvezményezettekhez.

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején
Székelyhon

Megvan, hogy mikor jöhet a zivatar a vörös hőségriasztás idején

Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.

// még több főtér.ro