// 2026. február 8., vasárnap // Aranka

A NATO egységes Oroszországgal szemben, bár nincs háborús veszély

// HIRDETÉS

Se veled, se nélküled: a hidegháború elmúlt, a stratégiai partnerség késik.

„Mi egységesek vagyunk”, szögezte le Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az Észak-atlanti Szövetség varsói csúcstalálkozóján. „Nem látunk semmilyen közvetlen veszélyt, amely valamely szövetségesünket fenyegetné”, tette hozzá.

Stoltenberg ezt a NATO-csúcs második napján közölte egy sajtótájékoztatón, amelyen ismertette egy, a tagországok vezetőivel tartott informális megbeszélés eredményeit.

A találkozó témája szinte kizárólag az Oroszországgal fenntartott viszony volt. „Nem sikerült kiépíteni azt a stratégiai partnerséget, amit a hidegháború után szerettünk volna Oroszországgal, de nem vagyunk már hidegháborús helyzetben sem” – fejtette ki a főtitkár.

„A fő cél az, hogy erős üzenetet küldjünk Putyinnak: egységesek vagyunk” – ezt egy francia diplomáciai forrás közölte az AFP-vel.

Az említett forrás szerint a NATO Moszkvával kapcsolatos politikájának három fő pillére van: 1. Legyünk egységesek; 2. Képviseljük határozottan az értékeinket; 3. Kezdjük el újra a párbeszédet.

„A korábbi NATO-Oroszország megállapodásokat nem rúgjuk fel, mégis néhány közép-európai országban rotációban, de folyamatosan katonai jelenlét lesz, és néhány másik országban, így Magyarországon is katonai vezetési pontot helyezünk el” – nyilatkozta a NATO-csúcson részt vevő Orbán Viktor.

A miniszterelnök közlése szerint már kijelölték a magyarországi vezetési pont helyét, hogy „szükség esetén, ha katonai erőket kell a védelmünk érdekében Magyarországra hozni, akkor a vezetési struktúra már kiépült legyen”.

Orbán arról is szólt: magyar kezdeményezésre a NATO is segítségül szolgál a migráció elleni küzdelemben.

Mint ismeretes, a NATO-csúcson határoztak a román és bolgár irányítású Fekete-tengeri dandár felállításáról is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?
Krónika

Napokkal az omlás előtt érkeztek a felkiáltójelek: hogyan semmisült meg a szilágycsehi református templom tornya?

Az elmúlt évek egyik legsúlyosabb erdélyi műemléki eseménye rázta meg a szakmát és a helyi közösséget. A szilágycsehi református templom tornyának az összeomlása kapcsán a felújítást tervező szakember, Makay Dorottya nyilatkozott a Krónikának.

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést
Főtér

Kelemen adócsökkentést kért Bolojantól, a kormányfő haladékot kért, hogy megvizsgálják a kérdést

További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa
Székelyhon

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Kontra György, az M1 híradósa

45 éves korában meghalt Kontra György, az MTVA munkatársa, az M1 híradó bemondója.

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”
Krónika

Porlad a beton, hámlik a burkolat az újépítésű hídon, de az önkormányzat szerint ez „természetes”

Két hónap sem telt el az újépítésű aradi híd használatba adása óta, de a járókelők és gépjárművezetők máris problémákat jeleztek a közel 166 millió leje létesítményen: a korlátok tövében porlad a beton, a kerékpársávon pedig hámlik a burkolatfestés.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro