// 2026. szeptember 22., kedd // Móric
Színház az egész

A nap fontosabb hírei: bűnbakkeresés a bányásztragédia után, fenyegetőző orvosok, őrület a kolozsvári ingatlanpiacon

// HIRDETÉS

Böngésszük át együtt, miről szólt az év harmadik szerdája.

A nap országos botránya: bűnbakkeresés a bányásztragédia után

Megindult a felelősök keresése és az egymásra mutogatás a Gorj megyei Jilţ bányakitermelésen történt keddi balesetet követően. A Mătăsari településhez tartozó bányánál egy munkásokat szállító teherautó zuhant le a szállítószalag fölött vezető hídról; a szerencsétlenségben hárman meghaltak, tizenhárman megsérültek.

Hamar kiderült, a járművet egyáltalán nem személyszállításra kellett volna használni, hanem kizárólag áruszállításra, és ezt a haszonjármű sofőrje is pontosan tudta – ezt Daniel Burlan, az Olténiai Energetikai Komplexum igazgatója nyilatkozta szerdán, s azonnal hozzá is tette, hogy a jármű vezetője még csak nem is a komplexum alkalmazottja, hanem egy személyszállító cégnél dolgozik.

Közben a külszíni bánya tevékenységéért közvetlenül felelős három igazgatót már ki is rúgták, miután Nicolae Ciucă azonnali vizsgálatot rendelt el az ügyben. Dan Cărbunaru kormányszóvivő szintén ma azt mondta az újságíróknak, egyelőre nem merült fel Virgil Popescu energetikai miniszter menesztése a tragédiát követően, előbb megvárják a helyszíni vizsgálatok eredményét. Mert ebben az országban mindig ez van: tragédiának kell történnie ahhoz, hogy kiderüljön, mindenki tojt a szabályokra.

A nap bírósági ítélete: megölt egy kiskutyát, mehet a hűvösre

Hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítéltek egy 52 éves férfit Bákó megyében, aki részegen halálra rugdosott egy kiskutyát. Az eset Berzunți községben történt még 2021 decemberében, a precedensértékű – egyelőre alapfokú – ítéletről pedig az onești bíróság döntött.

Bár háziállatokat bántalmazó vagy gyilkolászó személyeket már ítéltek el Romániában, arra még nem volt precedens, hogy egy büntetlen előéletű személy is letöltendőt kapjon az amúgy kegyetlen tettéért. Amúgy az állatkínzásért kiszabható büntetéseket épp az elmúlt év elején szigorították meg, erről itt írtunk részletesebben.

A nap hirdetése: csillagászati összeget kérnek egy kolozsvári tömbházlakásért

Akinek van pénze lóvéra, és luxusapartmant akar vásárolni Kolozsváron, jól figyeljen, mindenki más bátran hümmöghet csodálkozva: a Nyárfasor (Plopilor) utcai félhold alakú (a formája miatt sok helybéli által csak „seggblokként” emlegetett) tömbházlakásban 520 ezer euróért árulnak egy négyszobás, 135 négyzetméteres lakást. Az ötödik emeleten.

Ez bizony 3850 euró négyzetméterenként, ami jóval a kolozsvári átlag fölött van, s mint tudjuk, a kincses város már egy ideje az ország legdrágább településének számít. Hát nem komoly? Ennyi pénzért talán Dubajban is meg lehetne csípni egy penthouse lakást.

A nap fenyegetőzői: fizetésemelést követelnek az orvosok

Az ország legnagyobb egészségügyi szakszervezete tiltakozó akciókkal szeretné elérni az ágazatban dolgozók 15 százalékos béremelését az infláció ellensúlyozása érdekében, s új bérezési törvényt követelnek a kormánytól. A friss közleményükből az nem derül ki, hogy a fehér köpenyesek pontosan mikor szeretnének utcára vonulni, az viszont igen, hogy ha az érdekvédelmisek nem érik el a céljukat, s a kormány nem tanúsít kellő nyitottságot, egy kicsit sztrájkolnának is.

Már csak azért is, mert a kormány 2017-ben is megígért egy béremelést, aztán a tavaly megígérte, hogy kidolgoz egy ütemtervet ez ügyben, aztán persze semmi nem lett ebből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro