Az infláció úgy letarolt minket, hogy sokaknak 50%-os béremelés sem lenne elég, hogy kiheverjék.
A világjárvány és az ukrajnai konfliktus komoly válságba sodort minket is: május végére az infláció mértéke elérte a 14,5%-ot. Eközben a romániai munkavállalóknak még a fele sem kapott több pénzt a munkáltatótól: 37%-uk kapott fizetésemelést, 12%-uk pedig extra juttatásokban részesült élelmiszerjegyek, vagy alkalmi bónuszok formájában. A szerencsésebbek 90%-ka ugyanakkor arról számolt be, hogy az emelések nem fedezték az infláció mértékét, a munkavállalók 51%-ka pedig semmiféle bérkiegészítést nem kapott.
Nem csoda, hogy a BestJobs felmérésében megkérdezettek 44%-ka vette fontolóra, hogy új munkahely után néz, 19%-uk pedig azt tervezi, hogy beszél a főnökkel, hogy valamilyen megoldást találjanak.
A többség, 56% szerint egy 10 és 30% közötti béremelés enyhítene a szorult helyzetükön, közel egynegyedük mondja azt, hogy legalább 31–50%-os béremelésre lenne szükségük, míg 20%-uknak 50%-nál is nagyobb fizetésemelésre lenne szükség, hogy az életszínvonaluk ne csökkenjen.
A helyzet tehát egyáltalán nem rózsás, de a BestJobs szerint állásajánlat legalább van bőven azok számára, akik váltani szeretnének.
Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.
És hogyan lett a téma fontosabb, mint a mű?
Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.
Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Egy kemping közelében történt az a medvetámadás, amelynek nyomán életét vesztette egy férfi szombaton Szeben megyében. A település polgármestere és egy liberális parlamenti képviselő a medvepopuláció szabályozását sürgeti a tragédia nyomán.
A mítosztalanított román–magyar közös történelem nem széles körű fogyasztásra alkalmas termék, de az MCC-történészkerekasztal előadói egyelőre optimisták.
Felrobbant egy tengeri drón pénteken a konstancai kikötőben; a robbanás hangja a környező lakónegyedekben is hallható volt.
Egy 34 éves férfi életét vesztette szombat reggel, miután a hatóságok szerint medvetámadás érte a Szeben megyei Prod település közelében – közölte a Szeben Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU).
Heherészve, előítéletekre épülő székely vicceket olvasgatva gyűjt követőket egy podcastműsorban két csíkszeredai önkormányzati képviselő. Miközben tanácsosként egyetlen határozattervezetet sem nyújtottak be.
További hírek: csak 2031-re készülhet el teljes hosszában az észak-erdélyi autópálya – ha minden jól megy... Kamat-trükközésen kapott tíz romániai bankot a Versenytanács, 710 millió eurós bírságokat szabott ki.

További híreink: kartellezés miatt rekordösszegű bírságra számíthat tíz romániai bank, Nicuşor Dan szerint pedig az illetékesek mindent jól csináltak a konstancai drón ügyében.

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Újra őrizetbe vették Cristian Pomohaci volt papot és népdalénekest. Egy EU-s direktíva miatt Romániában is átláthatóbbak lesznek a fizetések.

Több mint tízezer egészségügyi dolgozó tüntetett Bukarestben a bérreformtervezet ellen. Légpuskát és ezer lövedéket foglaltak le a kolozsvári repülőtéren.

Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
Hatalmas erdősítési trükközésről számolt be a környezetvédelmi miniszter. Megbénulhat a köztelevízió működése, az alkalmazottak fellázadtak a tévé vezetősége ellen.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
… a konstancai orosz főkonzul elhordta az irháját, de az orosz zászlót ott hagyta emlékül az épület tetején… és egy PSD-s polgi nagylelkűen kölcsönadja saját úszómedencéjét a helybeli gyerekeknek.
Románia kiutasíthatja az orosz nagykövetet, ha újabb orosz drónok hullanak az országra. A személyi igazolványáért ment a plázába egy férfi, öt év börtön lett a vége.

Kétéves kisfiú vesztette életét játék közben a szatmárnémeti városnapokon. Visszatérhetnek otthonaikba az orosz drónbecsapódás által megrongált galaci tömbház lakói.

… mi történik, ha páncélos csapatszállító járművek nem tartják be az előírt követési távolságot? És a medvék lassan megszállják Kolozs megyét.