Pedig évek óta ígérik a kormányok.
Évek óta folyamatos a panasz arra, hogy az államkassza számára jókora terhet jelent az egyes kivételezettekkel bőkezű nyugdíjrendszer. Egyrészt azokról van szó, akik jóval nagyobb összegű különleges nyugdíjat kapnak, mint amilyenre az általuk befizetett járulékok feljogosítanák őket, másrészt azokról, akik viszonylag fiatalon nyugdíjba vonultak – zömmel valamely fegyveres testületből vagy az igazságszolgáltatásból –, azóta is kapják a szolgálati nyugdíjat, de azóta állami alkalmazottként is tevékenykednek, így a fizetésüket is közpénzből kapják.
Az elmúlt években több ígéret is született arra, hogy megszüntetik az állami nyugdíj és a közpénzből kapott fizetés halmozását, hogy így spóroljanak.
Még törvénytervezetet is kidolgozott az előző kormány, amelyet a szenátus el is fogadott, a képviselőházban azonban menthetetlenül elakadt a szakbizottságokban.
A jogszabály arra kényszerítene az érintetteket, hogy válasszanak: a nyugdíjukat vagy a fizetésüket szeretnék megkapni, amíg állami alkalmazásban állnak.
A tervezet azért akadt el, mert a Nemzeti Liberális Párt (PNL) ugyan szeretné keresztülverni, újdonsült koalíciós partnere,
A PSD már a szenátusban is testületileg elutasította, az új kormánykoalíció számára pedig a jelek szerint már nem is prioritás, hiszen be sem került a megvalósítandó koalíciós célkitűzések közé.
A szociáldemokraták nem is kerteltek: maga Marius Budăi munkaügyi miniszter közölte, hogy mivel a téma nem szerepel a kormányprogramban,
Tulajdonképpen nem is olyan különös, hogy a kormány nem forszírozza az ügyet, az egyik legfőbb kedvezményezett ugyanis maga Nicolae Ciucă miniszterelnök.
Ő ugyanis nyugalmazott négycsillagos tábornokként katonai nyugdíjra jogosult, amely 2020-ban a vagyonbevallása szerint 215 000 lej volt – vagyis havi nagyjából 18 000 lej –, emellett pedig védelmi miniszterként 168 000 lejes – vagyis havi mintegy 14 000 lejes – fizetést is kapott.
De hasonló helyzetben van Aurelian Păduraru belügyi államtitkár is, aki 49 évesen vonult nyugdíjba, havi 6600 lejes nyugdíjat kap, de emellett még havi 10 000 lejes fizetés is üti a markát.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Egy munkahelyen a beígért béremeléstől a távozás feltételeiig sok minden válhat vita tárgyává. Vallasek Magdolna jogásszal arról beszélgettünk, mit érdemes tisztázni a szerződés aláírása előtt, és milyen mozgástere van a dolgozónak a munkaviszony során.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Több mint ötezer lejes pénzbírságot róttak ki a marosvásárhelyi helyi rendőrök, miután két fiatalt sörözésen kaptak. Az őket kiszolgáló pincér járt rosszabbul.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.