// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

A mi útjaink a leggyilkosabbak

// HIRDETÉS

Románia közútjain háromszor annyian halnak meg, mint Svédországban vagy Nagy-Britanniában. Forrófejűek a sofőrök, és rosszak az utak.

Továbbra is Romániában történik a legtöbb halálos kimenetelű közúti baleset az Európai Unió szintjén – írja a maszol.ro hírportál a Mediafaxra hivatkozva. 

2012-höz képest ugyan 9 százalékkal kevesebb baleset oltott ki emberéletet 2013-ban, de az egymillió lakosra jutó 92 közúti haláleset még így is a legmagasabb a kontinensen – áll az Európai Bizottság jelentésében.

2010-ben még 117 halálos áldozat jutott egymillió lakosra, azóta az arány csökken. Az európai átlag 52, ez az elmúlt 3 évbeni 17 százalékos csökkenés eredménye.

Románia után Lengyelország és Luxemburg közútjai a leghalálosabbak, ezeken egymillió lakosonként 87 ember vesztette életét, míg Nagy-Britanniában 29, Svédországban 28.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro