A moldvai megyékben a legaggasztóbb a jelenség.
Az erdélyi megyékben kevésbé jellemző, hogy a külföldön dolgozó szülők az állam vagy valamelyik rokon gondjaira bízzák gyerekeiket, Moldvában viszont aggasztó méreteket öltött a jelenség: országosan több mint 75 800 gyermek érintett, többségük valamelyik moldvai megyében él.
Csak Suceava megyében idén júniusban 7 216 olyan gyermekről tudtak, akinek egyik vagy mindkét szülője külföldön dolgozik. A második a sorban a szomszédos Botoșani megye, ahol 5421 egyedül maradt gyermeket tartanak számon, de a hivatalos adatok alapján készült térkép szerint a többi moldvai megyében sem sokkal jobb a helyzet.

A nagyobb magyar közösségek által is lakott megyék közül Máramaros szerepel még az összesítésben 2 836 gyermekkel, illetve Maros megye 1 167 gyermekkel. Ha az okokat keressük, elég csak azt megjegyezni, hogy többségében olyan megyékről van szó, melyekben a legmagasabb a munkanélküliségi ráta, illetve a legalacsonyabb a foglalkoztatottság.
A Salvați Copiii gyermekmentő alapítvány arra figyelmeztet, hogy a járvány miatt a külföldön dolgozó szülők gyermekei még inkább marginalizálódnak, szüleikkel csak telefonon tarthatják a kapcsolatot, ami tovább erősíti a szorongásukat. Éppen ezért egy öt megyére kiterjedő, 690 gyermeket érintő programmal próbálnak segíteni, pszichológusok és más szakemberek bevonásával.
A jelenség nem új, és sajnos állami szinten nem jeleskednek a megfékezésében.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Az ügyészek állítása szerint a boncolás eredményei azt mutatják, hogy a 2 éves kislány halála krónikus betegsége miatt következett be a fogászati kezelése során.
Brâncuși-jegyzetek kerültek elő Hollandiában. Női utasokat tapogatott a helyi buszjáratokon egy brassói szatír.

Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.