// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

A magyaroknak is ígérget a váradi polgármester, igaz, nem azt, amit kértek

// HIRDETÉS

Lesznek többnyelvű utcanévtáblák, csak másként.

A nagyváradi magyar közösségnek is cseppent pár morzsát a centenáriumi hajrában Ilie Bolojan polgármester. Az elöljáró az Ebihoreanul hírportálnak árulta el, hogy jövőre teljesülhet a váradi magyarság régi kérése: a többnyelvű utcanevek. Igaz, messze nem abban a formában, ahogy kérték, az elöljáró ugyanis most sem a helyi lakosokra, a magyar közösségre gondol, hanem a turistákra.

Két legyet ütne egy csapásra, és ezt nem is titkolja.

„Azt tervezzük, hogy a városközpontban turisztikai célzattal magyar és angol nyelvű feliratokat is kihelyezünk. A belvárosi utcák neve mindhárom nyelven jelenjen meg, ez egyszerre oldja meg a magyar közösség és a külföldi turisták helyzetét” – fogalmazott a hírportálnak Bolojan azt állítva, hogy ezzel mind az RMDSZ, mind az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) erre vonatkozó kérését teljesíti.

Azaz egyiket sem, mivel előbbi lefordította volna magyarra a jelenlegi román utcaneveket – elég visszagondolni a Biró Rozáliáék által elkövetett Piros tó (Lacul Roșu) utcára –, míg utóbbi a régi, a magyar közösség által jelenleg is használt utcanevek feltüntetését kérte. Például azt, hogy a Vasile Alecsandri utcát magyarul Zöldfa utcának írják. (Ezt az itt található Zöldfa fogadóról nevezték el, melynek felújításával Bolojan is büszkélkedik.)

A Zöldfa utca nem lesz Zöldfa utca, oszlatott el minden kételyt az elöljáró,

továbbra is Vasile Alecsandri neve lesz kiírva az utcanévtáblákra csak a „strada” mellett megjelenik az „utca” és „street” szócska is. Szintén a turisták miatt, indokolja a döntést a városvezetés, mivel a Nagyváradra látogatók zöme még mindig a határ túloldaláról, Magyarországról érkezik.

A belvárosi többnyelvű feliratozás kifejezetten az ő tájékoztatásukat szolgálja, új tájékoztató táblákat helyeznek ki és egy online adatbázist, applikációt is létrehoznak, hogy a belvárosban bámészkodó látogató azonnal megnézhesse az okostelefonján, mit kell tudni arról az épületről, amelyben épp gyönyörködik.

És Bolojanék szerint ez könnyebb, ha az adott utca egyetlen néven szerepel. Az elöljáró egyetlen engedményt tett a magyaroknak, visszavette az egykori Olaszi temetőre ráerőltetett Mihai Vitéz park nevet, így a parkosított sírkert újra Olaszi park, azaz parcul Olosig park, parc néven fog futni.

A kétnyelvű, román-magyar utcanévtáblák kihelyezésére civil panaszra reagálva már az Országos Diszkriminációellenes Tanács is felszólította a nagyváradi polgármesteri hivatalt, de a marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) is pert indított az intézmény ellen, melyet alapfokon elveszített.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.