// 2025. november 13., csütörtök // Szilvia

A magyarokat is megcélozza a szentgyörgyi román színház

// HIRDETÉS

Új épületben folytatja tevékenységét a háromszéki megyeszékhely román teátruma. Amely a legkevésbé sem csupán a román közönséghez kíván szólni.

A megújulás és a magyar közönség felé való nyitás jellemzi az Andrei Mureşanu Színház most kezdődő évadát: elsősorban a naprakész információkat tartalmazó honlapot, illetve Facebook-oldalt emelte ki Popa Anna Mária, a társulat előadásairól, programjáról immár könnyű tájékozódni, de a „régi” módszer szerint a havi műsort plakáton is közzéteszik. 4Új székházát, az egykori Művész moziban kialakított termet a tervek szerint novemberben veszi át a társulat, előadásaikat decembertől már ott szeretnék tartani.

Popa Anna Mária kiemelte, az új székházban a műszaki rész alapja lesz a feliratos kivetítés, minden előadásukon olvasható a magyar szöveg is – ezt amiatt tartja fontosnak, mert az Andrei Mureşanu Színház előadásait zömmel a magyar közönség látogatja.

Az évad érdekesnek ígérkezik, részletek az alábbi linken találhatók.

Kép: Háromszék

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro