// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

A legtöbb koronavírusos nem is szerepel a hivatalos nyilvántartásban, amely már így is aggasztóan néz ki

// HIRDETÉS

Sokan odahaza tesztelnek és nem jelentik a fertőzöttséget, emiatt az sem kizárt, hogy már 50 ezer napi esetnél tartunk.

Amennyiben a napi esetszámot vesszük alapul, többször is megdőltek a tavaly óta tartó járványhelyzet rekordjai – szeptember 28-án már 11 049 új koronavírust regisztráltak, két nappal később viszont már 12 590-et –, de

ne feledjük egy pillanatig se, hogy ezek csak a hivatalos számok, a fertőzöttek aránya ennél sokkal nagyobb már.

Erre hívta fel a figyelmet Nelu Tătaru miniszterelnöki tanácsadó is hétfőn, a Digi24 hírtelevízióban: a volt egészségügyi miniszter szerint nem kizárt, hogy már napi 50 ezer fertőzöttnél tartunk. Egyrészt amiatt, mert

sokan otthon tesztelnek és be sem jelentik, hogy fertőzöttek, így nem kerülnek be a statisztikába.

Közülük nyilván sok lehetett az oltott is, akik az enyhe lefolyás miatt nem fordulnak orvoshoz. Tătaru azt mondja, a járványügyi szakemberek már a tavaly is úgy kalkuláltak, hogy a hivatalosan lejelentett számokat meg kell szorozni legalább öttel.

Mint tudjuk, a hétvégi tesztelési tempó soha nem volt a legfényesebb, de a hétfői jelentésben még így 8292 új eset szerepel. A legbeszédesebb adat a friss statisztikában épp ez: az elvégzett tesztek 26 százaléka pozitív lett, ami egy újabb negyedik hullámos rekordnak számít.

Közben újabb 133 halálesetet is jelentettek, és 1468 személy állapota súlyos, intenzív terápiás kezelésre szorulnak – ez a szám is rekordnak számít a negyedik hullámban.  A fertőzöttségi ráta alapján 31 megye és a főváros már vörös zónás – három fertőzött jut ezer lakosra –, a helyzet Ilfovban (9,98), Bukarestben (9,64) és Temes megyében (8,34) a legrosszabb.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro