// 2026. január 18., vasárnap // Piroska

A legenyhébb büntetést kapta Tudose az akasztós kijelentése miatt

// HIRDETÉS

A diszkriminációellenes tanács figyelembe vette, hogy azóta bocsánatot kért, ezért a legenyhébb büntetést szabta ki.

Figyelmeztetésben részesítette Mihai Tudose volt kormányfőt az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) a székely autonómiával kapcsolatos kijelentése miatt.

„Mihai Tudose azon kijelentése miszerint »ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is«, diszkriminál, és sérti a méltósághoz való jogot” – áll a CNCD szerdai közleményében, amely hozzáteszi, azért kapta az exkormányfő a legenyhébb büntetést, mert bocsánatot kért kijelentése miatt.

Mihai Tudose azt mondta január 10-én a Realitatea TV műsorában az RMDSZ, az MPP és az EMNP vezetői által aláírt, az autonómiaelképzelések összehangolásáról szóló közös nyilatkozattal kapcsolatban, hogy nem kell túl nagy figyelmet szentelni a hasonló kezdeményezéseknek.

Majd hozzátette:

„Anélkül, hogy minimalizálni vagy teljesen mellőzni próbálnám a témát, az a véleményem, hogy ebben az évben folyamatosan megpróbálnak majd piszkálni, hogy mi ugorjunk nekik, aztán meg ők nekünk, és így ez az év az egyetértés helyett a viszályok éve lesz. (...) Nem kell figyelmen kívül hagyni a három – idézőjelesen – nagy pártot (...), nem kell mellőzni őket, de nekem miniszterelnökként ugyanaz marad a hozzáállásom, mint akkor, amikor zászlót akartak kitűzni tudom is én, milyen napon. Én akkor világosan elmondtam, ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is.” 

Az eset nagy felháborodást váltott ki, megszólaltak az erdélyi és az anyaországi magyar pártok egyes vezetői, Tudose pedig nem sokkal lemondása után bocsánatot kért a kijelentése miatt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ
Krónika

Először rendeznek kutyaszánhúzó világbajnokságot Romániában – Kiss Attila főszervező, óradnai plébános a sportág szépségéről, nehézségeiről, evangelizációról - VIDEÓ

Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt
Krónika

„Takarodj Váradra!” Újabb városban fütyülték ki a román kormányfőt

Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök
Székelyhon

Elszakadt a cérna: több ezren tüntettek tegnap este a megszorítások miatt, könnygázt vetettek be a csendőrök

Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.

// még több főtér.ro