// 2026. november 6., péntek // Lénárd

A lazítások óta megduplázódott a napi új esetszám, szóval csak nehogy visszajöjjön a kijárási

// HIRDETÉS

A nemzet mikrobiológusa megkongatta a vészharangot.

A 3–4 héttel ezelőtti 1–1,5-ről csaknem a duplájára, 3 százalékra emelkedett a napi új koronafertőzöttek száma, ez pedig már közegészségügyi problémának minősül – kongatta meg a vészharangot a nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila.

Az országos mikrobiológiai társaság elnöke elmondta, hogy egy hónappal ezelőtt átlagban napi 150 új esetet regisztráltak, most pedig már 265-öt, a következő időszak fő kérdése pedig az, hogy stabilizálódik-e ez az érték ezen a szinten vagy tovább romlik a helyzet.

Amelynek kezelhetősége attól is függ, hogy mely korosztályokat érintik inkább az új megbetegedések: ha a fiatalok fertőződnek meg nagyobb arányban, az nem nagy tragédia, mert erősek, és könnyebben megbirkóznak a kórral, de ha az idősek körében szabadul el a betegség, az hatalmas nyomást jelentene az egészségügynek.

Rafila szerint az hogy tűrhető nyarunk lesz, vagy maga lesz a pokol, attól függ, hogy az emberek mennyire tartják be a járványügyi előírásokat. Klaus Iohannis tegnap azt nyilatkozta, hogy a szükségállapot újbóli bevezetését csak a legvégső esetben vennék fontolóra, viszont korlátozások bevezetésére simán számíthatunk, ha nagyot romlik a helyzet, szóval mindenki tartsa be a játékszabályokat, ha jót akar magának.

A mikrobiológus (Rafila, nem Iohannis) azt is mondta, hogy sokan reménykedtek abban, hogy nyáron a kórokozó viralitása csappanni fog, de nyár van, meleg, és nem csappant (a viralitása, az anyja keservit).

Az utóbbi 24 órában 320 új esetet regisztráltak, a hazai fertőzöttek száma pedig összesen már 23 400-nál jár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro