// 2026. augusztus 31., hétfő // Erika, Bella

A kormányszóvivő szívatja a minisztereket

// HIRDETÉS

Akik egyenszövegben vonnák vissza a lemondásukat, de jogilag nem lehet. Dől az irónia a Victoria palotából.

Húsz miniszter vonná vissza a 15-én benyújtott lemondását – jelentette be nemrég sajtótájékoztatón a kormány szóvivője. 

Alina Petrescu jól érzékelhető iróniával és azzal az erőfeszítéssel mutatta be a helyzetet, hogy ha lehet, ne röhögjön hangosan azon a húsz miniszteren, aki csütörtök délig elküldte lemondásának visszavonási kérvényét. Petrescu hangsúlyozta, a visszavonási kérvények

  • egyenszövegek: csak a nevek és a személyes adatok változnak bennük, esetleg a betűtípus;
  • jogi nonszensz, mert a törvény szövege szerint nem lehet a miniszteri lemondást visszavonni, ha azt tudomásul vették, a kormányszóvivő szerint pedig az, hogy ezeket iktatták a kormányfőtitkárságon, azt jelenti, hogy tudomásul vették őket;
  • nem érvényes bennük az az indoklás, hogy a miniszterek most ne rendelkeznének aláírási joggal, és ne tudnák ellátni a központi közigazgatási ügyvitel feladatait;
  • okafogyottak, mert a kormányt mindenestül leváltotta a parlament a tegnapi bizalmi szavazáson, és innentől az erre vonatkozó működési szabályok érvényesek, vagyis a kormány addig ügyvivőként látja el feladatát, amíg be nem iktatják az új kormányt.

Ezt a minisztereknek is tudniuk kellene, hiszen közülük többen is saját kormányuk ellen szavaztak – jegyezte meg némi malíciával a kormányszóvivő. Alina Petrescu ezenkívül a visszavonási egyenkérvények két másik elemét is szóvá – vagy épp hatásszüneti csenddé – tette. Sokat mondóan hallgatott, és körbenézett az újságírókon, amikor egy ilyen kérvény felolvasásakor odajutott, hogy az illető miniszter lemondása megfontolt és a tiltakozás egy formája volt:

A másik, még penibilisebb momentum az volt, amikor a miniszteri kérvény szövegében román nyelvhelyességi hibára bukkant, és ezt nyílt színen ki is javította:

Arra a kérdésre ő sem tudott válaszolni, illetve szerinte jogszakértőket kellene megkérdezni, hogy mi történik június 30., a lemondó nyilatkozatokról való döntés határidejének lejárta után abban az esetben, ha addig nem alakul meg és nem iktatnak be új kormányt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?
Főtér

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma
Krónika

FRISSÍTVE – Felborult egy 267 embert szállító komp Ciprusnál, nő a halálos áldozatok száma

Vasárnap délben felborult egy 267 embert szállító komp Észak-Ciprus partjainál: a Törökország felé tartó hajó nem sokkal az indulás után kezdett vizet kapni, kapitánya megpróbált visszafordulni, ám a komp néhány kilométerre a parttól felborult.

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik
Főtér

Amikor az elgörbített ideológiai tükör váratlanul szilánkokra törik

Egyre nagyobb hullámokat vet a legfiatalabb fekete Cambridge-i professzor körül kialakult ideológiai és tudományos botrány, amely sajnos tragédiába is fulladt. Az eset az egész európai kultúra szempontjából tanulságos lehet.

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép
Székelyhon

Kényszerleszállás Budapesten: késik a Marosvásárhelyre várt repülőgép

A Németországból Marosvásárhelyre érkező repülőgép kényszerleszállását hajtott végre Budapesten szombaton este.

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC
Krónika

Talpas Botond: csak hetekre van biztos forrás, de minden lehetőséget nyitva tart az erdélyi MCC

Az erdélyi MCC-nek jelenleg csak a következő hetekre van elegendő anyagi forrása, ezért a tanév a megszokott formában és méretben biztosan nem indul el.

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban
Székelyhon

Több mázsányi nagyméretű hal pusztult el az egyik homoródszentpáli halastóban

Másfél tonna 6 kilogramm és több mint 20 kilogramm közötti méretű ponty, amur és más ragadozó hal pusztult el a napokban az egyik homoródszentpáli horgásztónál. A jelentős kárt gázmérgezés okozta, a haltetemeket már elszállították.

// még több főtér.ro