Koronavírusosnak sem könnyű lenni a román egészségügyi viszonyok közepette, de úgy tűnik, a mentálisan sérült fertőzöttek többszörösen el vannak hanyagolva.
Emberhez méltatlan körülmények között ápolják a mentálisan sérült koronavírus-fertőzötteket a Krassó-Szörény megyei Resicabányán – bár ha szó szerint ápolnák a betegeket, akkor nem fotóztak volna le néhányat közülük a kórházi folyosó padlóján, meztelenül, nyilvánvalóan elhanyagolt állapotban. A felvételek a megyei tanács által fenntartott járványkórház egyik melléképületében készültek, és eléggé lehangoló képet festenek a nemzeti ünnepét ünneplő Románia egészségügyéről. A betegek a szemétben és a mocsokban ülnek. Az egyik fotón még egy, az épületbe betévedt galamb is látható, aminek egészen biztosan nincs mit keresnie egy kórteremben.
A kórház igazgatója, Alina Stancovici, aki csak pár hete vette át a vezetői teendőket, magyarázkodásra kényszerült, de legalább nem tagadta le, hogy náluk készültek a fotók. Mint mondta: a szóban forgó ingatlan az 1950-es években épült, és legalább harminc éve nem történt semmilyen komolyabb beruházás benne. Szeptemberben szóltak az egészségügyi minisztériumnak, hogy az épület alkalmatlan betegek ellátására, milliárdos tartozásaik vannak, nincsenek megfelelően képzett alkalmazottaik, és kérték, hogy állítsanak fel egy moduláris kórházat.
Krassó-Szörény megyében két kórház látta el eddig a koronavírus-fertőzötteket, a nyár folyamán 70 ággyal bővítették a fekvőhelyek számát a tüdőbetegeknek fenntartott részlegen, ahová válogatás nélkül beutalták a betegeket, függetlenül a kortól, patológiától, meglévő alapbetegségtől, így kerültek mentálisan sérült páciensek is az osztályra, akik speciális ellátásra szorulnának, de a kórház súlyos személyzethiánnyal küszködik. Azt is hozzátette, hogy a fotók takarítás előtt készültek, és olyan állapotokat tükröznek, melyeket jól ismer. Meggyőződése szerint minden romániai kórházban hasonló helyzet uralkodik.
Megyei tanács elnöke is a magyarázkodásra kényszerült, az előző vezetést okolva a kórházi állapotokért, és egyes orvosokat, akik csak a jelenléti ív aláírásáért mennek be a kórházba, azon kívül magánrendelőikben dolgoznak.
A kórház belső eljárást indított, a Krassó-Szörény megyei Közegészségügyi Igazgatóság szintén megvizsgálja, milyen állapotok vannak a létesítményben.
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter is elrendelte, hogy az állami egészségügyi felügyelőség vizsgálja meg a kórház helyzetét, és felvette a kapcsolatot a helyi és a megyei önkormányzattal is.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
0,67 milligramm/liter alkoholt mutatott ki a szonda annak a 33 éves nőnek a leheletében, akit szombat hajnalban igazoltattak a csíkszeredai rendőrök.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.