Koncertek, kiállítások, gyerekprogramok, várséta – kiértékelték a váradi városünnepet.
Egyértelműen kijelenthető, hogy az idén kilenc naposra nyúlt Szent László Napokra többen látogattak el, mint a valamivel rövidebb tavalyi fesztiválra, mint ahogy az is egyértelmű, hogy a legtöbben a szombati Republic-koncertre, illetve Koncz Zsuzsa és Bródy János vasárnap esti fellépésére voltak kíváncsiak, miközben péntektől vasárnapig folyamatos pezsgés volt a várban – mondta el Mihálka Melinda programigazgató a városünnep csütörtöki kiértékelőjén.
Miután tavaly még a vár jó része felújítás alatt állt, idénre kétharmadával megnőtt a szervezők rendelkezésére álló tér, ezt sikerült is belakni, így sehol sem volt zsúfoltság, és sorok sem alakultak ki az ételárusok és sörcsapok előtt (videónkat a felújított nagyváradi várról itt tekintheti meg!).
A kibővült térnek köszönhetően ugyanakkor sokkal nagyobb hely állt a rendelkezésre a kézművesstandok elhelyezésére is, így 42 kézműves kínálhatta portékáit.
Sikertörténetnek számít az idén első alkalommal bevezetett FestivApp mobilalkalmazás is, amely a fiatalok körében máris átvette a programfüzet helyét.
A programcsoportok közül a gyerekeknek szervezett események örvendtek a legnagyobb sikernek, tájékoztatott Nagy József Barna programszervező.
Zatykó Gyula főszervező kiemelte, hogy a fesztiválon hangsúlyos szerepet kapott a kultúra, a felvezető hét során több kiállítást is megnyitottak, és jó tapasztalataik voltak a Könyv-Várral is.
Nagy József Barna egyúttal arra is kitért, hogy idén a vártnál többen jelentkeztek a Biharkeresztesre tartó kerékpártúrára. „Jövőre is megismételjük, mint ahogy a Szent László Napok szociális jellege is hangsúlyos marad” – szögezte le a szervező, emlékeztetve, hogy a gálospetri és a székelyhídi gyermekotthonban élő gyerekeket idén elhozták a várba, ahol a Szent László Napok szervezői és önkéntesei az Össznépi örömfőzés keretében főztek számukra.
A Nagyváradról elszármazottak találkozóján idén – Boros Zoltán tévés szerkesztő szervezésében – olyan neves zenészek is felléptek két beszélgetés között, mint AG Weinberger vagy Trifán László.
Sokan voltak kíváncsiak a bolíviai börtönöket megjárt, az országot kalandos körülmények közt elhagyó Tóásó Előddel tartott beszélgetésre is.
A várfalon belül és kívül szervezett sétákon is nagyon sokan ismerkedtek Nagyvárad nevezetességeivel. Volt temetőlátogatás, le lehetett menni a székesegyház kriptájába is.
A Szent László Napok keretében ugyanakkor jelképes egy lejes belépő ellenében a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány jóvoltából látogatható volt a Darvas-la Roche villa is, a várbeli sétákat pedig ezúttal a Várgondnokság szervezte.
„Méltán lehetünk büszkék arra, hogy Jankovics Marcell rendező Szent Lászlóról készülő dokumentumfilmje világi vonatkozásaihoz a Szent László Napokról forgat dokumentumfilmet” – emelte ki Zatykó Gyula.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.