// 2026. szeptember 3., csütörtök // Hilda

A katalánok komolyan gondolják a függetlenséget

// HIRDETÉS

A választásokon győztes elszakadáspárti erők ugyanis parlamenti határozatot hoznának az önálló katalán állam létrehozásáról.

Nem vádolhatók az újonnan megalakult katalán parlament függetlenségi pártjai azzal, hogy ne tartanák be a választási ígéreteiket: az Artur Mas tartományi elnök körül tömörülő erők – amint azt korábban Marc Gafarot katalán függetlenségpárti politikus megerősítette a nekünk írott exkluzív szövegében – kedden egy határozati javaslatot nyújtottak be a törvényhozásnak, amelyben kinyilvánítják, hogy

elkezdik az önálló köztársaság létrehozásához vezető folyamatot. 

A szeptember végi választásokon győztes Junts pel Sí (Együtt az igenért) pártömörülés és a Népi Egység (CUP) nevű párt közös, kilenc pontból álló javaslatában egyebek mellett rögzíti, hogy nem veti alá magát az állami intézmények döntéseinek, különösképp a spanyol Alkotmánybíróság állásfoglalásainak.

A pártok kinyilvánítják egy állampolgári részvételen alapuló alkotmányozó folyamat megkezdését, amely a jövőbeli katalán alkotmány alapja lesz, valamint kifejezik szándékukat, hogy tárgyalást kezdeményezzenek a többi parlamenti párttal, a spanyol állammal, az Európai Unióval és az egész nemzetközi közösséggel.

Amint az borítékolható volt, 

a spanyol miniszterelnök provokációnak minősítette a lépést.  

„Két parlamenti csoport, amely együtt sem szerezte meg a szavazatok többségét a legutóbbi parlamenti választásokon Katalóniában, benyújtott egy határozati javaslatot, amely ellentétes az alkotmánnyal, a törvényekkel, a katalánok többségének érzéseivel és minden spanyol demokratikus akaratával” – nyilatkozta Mariano Rajoy, aki azt is kijelentette, hogy garantálja, a javaslat nem fog sikerülni, ennek érdekében a spanyol kormány minden törvényes eszközt bevet.

A határozattervezet a következő két hétben kerülhet napirendre a katalán parlamentben. A függetlenségi pártoknak a 135 fős katalán törvényhozásban együtt 72 képviselői helyük, vagyis 

az elszakadás hívei abszolút többségben vannak. 

A választásokon külön indultak, a Junts pel Sí 62 képviselői helyet nyert a szavazatok 39,6 százalékával, a CUP 10 mandátumot kapott a voksok 8,2 százalékának megszerzésével. A helyzetet bonyolítja, hogy a szélsőbalos CUP gyakorlatilag semmiben nem támogatja a jobbközép Artur Mast – kivéve a függetlenségi törekvéseket.

A katalán parlament november 9-én szavaz először Katalónia elnökének személyéről, és legkésőbb jövő január 9-ig kell megválasztania az új vezetőt. Ha ez nem sikerül, új választásokat kell kiírni Katalóniában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy rühes kutya esete a PNRR-pénzekkel és az energiaválsággal

Sánta Miriám

Nem a megújuló energia az oka annak a kritikus helyzetnek, amelybe az országos villamosenergia-rendszer került, hanem a sorozatosan elhibázott döntések miatt vagyunk ott, ahol.

Ezért nem menthetnek meg minket a technokraták

Sólyom István

Hivatásos politikusokra akkor is szükségünk van, ha sokszor legszívesebben a pokol fenekére kívánnánk őket.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?
Főtér

Ki érti az erdélyi magyarokat? Hát a kurdokat?

Egy román politikus a magyar kormánnyal akar tárgyalni az erdélyi magyar kulturális rendezvények további támogatásáról. Miért kolonc mindenki nyakán az erdélyi magyarság?

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”
Krónika

Borboly Csaba fenyegetőzik és azt ígéri, kitálal: „Minden fel van jegyezve”

Újabb szintre lépett a Hargita megyei RMDSZ-en belül és azon kívül is egyre több szereplőt érintő közéleti konfliktus. Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának alelnöke külföldi útjáról közzétett videójában azt üzente: dokumentumokkal fog előállni.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén
Székelyhon

„Szégyellje magát!” – egymásnak feszült Bíró és Borboly a megyei tanács ülésén

Nyílt vitában zördült össze Bíró Barna Botond, a Hargita megyei tanács elnöke és Borboly Csaba, a képviselő-testület alelnöke a megyei önkormányzat hétfői ülésén a nemrég lezárult büntetőper kapcsán. Mindkettő bocsánatkérést vár a másiktól.

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond
Krónika

Börtönt, milliós károkozást vág egymás fejéhez Borboly Csaba és Bíró Barna Botond

Nyilvános szócsata bontakozott ki Hargita Megye Tanácsának két vezetője, Borboly Csaba alelnök és Bíró Barna-Botond elnök között a több mint egy évtizede húzódó büntetőper lezárása után.

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében
Székelyhon

Vonattal ütközött egy személyautó Kovászna megyében

Forgalomkorlátozásra kell számítani Kovászna megyében Réty községben és környékén, miután Bita településen egy személygépkocsi és egy vonat ütközött.

// még több főtér.ro