// 2024. október 1., kedd // Malvin
Kelemen Hunor

A honosítás jobban teljesít

Semjén Zsolt elárulta, hány új magyar állampolgár van eddig. Kelemen Hunorral közösen szavazásra buzdítanak a romániai választásokon.

Semjén Zsolt a határon túli magyarság képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatót az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) nyári táborában pénteken, Kisvárdán. A miniszterelnök-helyettes itt mondta el, hogy az elmúlt hat évben

több mint 850 ezren

éltek a kedvezményes honosítás lehetőségével vagy kaptak állampolgársági megállapítást.

A kedvezményes honosítás keretében 780 ezren tették vagy teszik le a napokban az állampolgársági esküt és 70 ezren kaptak a diaszpórában állampolgársági megállapítást. Eddig 23 ezer kérelmet utasítottak el, ami – Semjén szerint – jól mutatja a szigorú államigazgatási figyelmet.

A ciklus végéig

meglesz az egymillió új magyar állampolgár

– jelentette ki. Semjén azt kérte a román állampolgársággal is rendelkező honosított magyar állampolgároktól, hogy vegyenek részt a várhatóan az év végén tartandó romániai parlamenti választásokon.

„Miután akaratunkon kívül világnemzetté váltunk, nem lehet közömbös számunkra, hogy mi történik a körülöttünk lévő országok magyarsága szempontjából” – fogalmazott a kormányfő-helyettes.

Hasonló üzenettel fordult az érintettekhez Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, mivel úgy véli, a helyhatóságok erejét meg lehet duplázni a mögöttük álló parlamenti frakcióval.

A román kormány által bevezetett levelezéses szavazás regisztrációköteles, ezért az RMDSZ is arra buzdít minden érintettet, hogy a következő hónapokban

regisztráljanak a levelezéses szavazásra az interneten

– figyelmeztetett Kelemen Hunor.

Hozzátette, a szavazás technikai részleteit a magyar kormány segítségével a médián keresztül eljuttatják majd a román állampolgársággal rendelkező magyar emberekhez.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro