A népszavazás szimbolikus volt ugyan, de a régió lakosainak álláspontja egyértelmű.
A katalán függetlenség támogatóinak elsöprő többségét hozta az északkelet-spanyolországi autonóm közösségben vasárnap tartott szimbolikus népszavazás, amelyen a helyi kormány hétfő hajnali tájékoztatása szerint a résztvevők 80,7 százaléka voksolt a Spanyolországból való kiválásra. A részeredményt a szavazatok mintegy 90 százalékának összeszámlálása után ismertették. E szerint hozzávetőleg 1,65 millióan támogatták a függetlenség gondolatát. A spanyol kormány törvénytelennek tartja a szimbolikus népszavazást, amelynek katalóniai ellenzői bojkottálták a részvételt. Az 5,4 millió választásra jogosult közül kétmillióan járultak az urnákhoz.
Artur Mas katalán elnök (képünkön) vasárnap éjjel azt hangoztatta, hogy „az adott körülmények közt" ez óriási siker. "Mindenki jegyezze meg, különösen a spanyol kormány:
és elég érett ahhoz, hogy megtegye" - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy minden nemzetnek joga van dönteni jövőjéről.
„Nem vagyunk senki ellen, magunkért akarunk tenni, mindenki javáért" - mondta a 7,5 millió lakosú északkelet-spanyolországi autonóm közösség vezetője.
Artur Mas sajtótájékoztatója előtt nem sokkal Rafael Catala igazságügy-miniszter a Mariano Rajoy vezette néppárti kormány nevében ezzel szemben arról beszélt, hogy a voksolás a katalán vezető érdekeit szolgáló „politikai propaganda", felesleges és antidemokratikus volt.
Catala úgy fogalmazott: „Spanyolország demokrácia. Érvényesül a véleménynyilvánítás szabadsága, és a pártatlanságot és a semlegességet garantáló szigorú normák alapján szabályozzák a véleménynyilvánító népszavazást. Ezek közül egyiket sem vették figyelembe". Hangsúlyozta, hogy a voksolás semmilyen hatással nem bír, és csak súlyosbította a katalánok megosztottságát, feszültté tette a politikai viszonyokat a régióban és azon kívül is. Közölte, az ügyészség rövidesen dönt arról, hogy tesz-e lépéseket.
A katalán elnök az igazságügy-miniszter szavaira válaszolva úgy fogalmazott, sajnálja, hogy
„Ez elszomorít, mert ma óriási lehetőségük volt megérteni az üzenetet" - vélekedett.
A nap folyamán - miután leadta a voksát - Artur Mas azt mondta: a katalánok célja ügydöntő referendumon szavazni a függetlenségről, ha lehet, Madriddal egyetértésben.
Katalóniában az ottani vezetés szándékai szerint hagyományos népszavazást tartottak volna november 9-én, a spanyol kormány azonban az alkotmányba ütközőnek értékelte a kezdeményezést, és panaszt emelt az alkotmánybíróságnál, amely a referendum felfüggesztése mellett döntött. A testület a szimbolikus szavazást is felfüggesztette, ám a döntést a katalán kormányzat figyelmen kívül hagyta.
Katalónia Spanyolország gazdaságilag egyik legerősebb régiója, mintegy ötödét adja a spanyol GDP-nek. A nyelvükre és kultúrájukra büszke katalánok régóta nehezményezik, hogy túl sokkal járulnak hozzá a központi költségvetéshez, de csak keveset kapnak vissza. A függetlenségi pártok leginkább ezért támogatják a különválást, de a vasárnapi alternatív referendum arra volt hivatott, hogy a katalán kormány meggyőződhessen arról, támogatja-e a lakosság a függetlenségi törekvéseket.
Kép. Elpuntavui.cat
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.