// 2026. február 25., szerda // Géza

A felvidéki magyarok is az autonómiát népszerűsítik

// HIRDETÉS

Hányszor mondjuk még el, hogy az autonómia nem elszakadást jelent?!

Nem kell állandóan riogatni az autonómiával, az ugyanis nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását - idézte Berényi Józsefnek, a Magyar Közösség Pártja (MKP) elnökének kijelentését a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség szombaton.

A felvidéki magyar párt elnöke erről a szlovák hírügynökség internetes portáljának, a teraz.sk-nak - a Szlovákiában novemberben tartandó helyhatósági választások kapcsán - adott videóinterjúban beszélt.

„Még egyszer megismételem, és ha kell még százszor is elmondom, hogy elismerjük Szlovákia területi egységét" - válaszolt Berényi József az MKP autonómiatörekvéseit firtató kérdésre.

Kijelentette, nem kell állandóan riogatni az autonómiával, mert az nem jelenti Szlovákia határainak megváltoztatását. A politikus ezzel arra utalt, hogy Szlovákiában a közvélemény gyakran az ország egy területi egységének kiválásával azonosítja az autonómia létrehozásának fogalmát. Ennek megfigyelők szerint részben az az oka, hogy a szlovák politikai szóhasználatban gyakori a két fogalom szándékos vagy véletlen összemosása.

„Nem kell ezzel a fogalommal riogatni és főként nem a programunkkal" - szögezte le az MKP elnöke, utalva az MKP autonómiatervezetét érintő korábbi kijelentéseire, valamint arra, hogy pártja programja - amely a helyhatósági választásokon külön hangsúlyt fektet a kisebbségi nyelvhasználat gyakorlati megvalósítására - a felvidéki magyarság megmaradását és identitásának megtartását célozza.

Az autonómia már most működik (Szlovákiában), mivel minden helyi önkormányzat a gyakorlatban önkormányzatként működik" - mutatott rá Berényi József.

Az MKP elnöke a november 15-i szlovákiai helyhatósági választások kapcsán azt mondta: úgy érzi, hogy a szlovák-magyar kapcsolatok legnagyobb gondja a bizalom kérdése, s ezért azokon a településeken, ahol magyar polgármestert választanak, ők is hozzájárulhatnak a bizalom kiépítéséhez. Megválasztásukkal meg tudják majd mutatni, hogy „egy magyar polgármester nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot, hanem éppen ellenkezőleg" - fogalmazott a politikus.

Az MKP elnöke szerint a kettős állampolgárság ügyében is a bizalom a megoldás kulcspontja. „Ez bizalom kérdése. Ha nagyobb lesz (a bizalom), a kettős állampolgárság senkit sem fog zavarni" - szögezte le Berényi József, hozzátéve: a megoldás a magyar és a szlovák, de főleg a szlovák kormány politikusainak kezében van.

Kép: parameter.sk

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro